KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 27. Magyar Filmszemle játékfilmjei
MAGYAR FILM
• Forgách András: A későromantika előérzete A Harmadiktól a Woyzeckig
• Székely Gabriella: Mit ér a Hunnia? Beszélgetés Simó Sándorral
• Barna György: Mozibejáró Szúrópróba
• Báron György: Egy nadrágban Szeressük egymást, gyerekek!
• Hirsch Tibor: Vicc az egész Sztracsatella
• Tamás Amaryllis: Érzékek iskolája Beszélgetés Sólyom Andrással
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A Bermuda-kör Lengyel animáció
HARTLEY
• Déri Zsolt: A száj bűnhődik Beszélgetés Hal Hartley-val
• Bori Erzsébet: Beomló alkony Flört
LENGYEL FILM
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ahol a szakma él A gdynai fesztiválon
• Pályi András: Szilézia megszállottja Beszélgetés Kazimierz Kutzcal
AKCIÓMOZI
• Nevelős Zoltán: Hongkongi képfegyver Távol-keleti erőszakfilmek
• Speier Dávid: Hongkongi képfegyver Távol-keleti erőszakfilmek
WESTERN
• Turcsányi Sándor: Oh, te drága Clementina... Út a technowesternig
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Fölszeletelve Infománia
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Kapreál Égi manna
KRITIKA
• Fábry Sándor: Mutter angróban Titkos gyilkos mama
LÁTTUK MÉG
• Makai József: Lövések a Broadwayn
• Hegyi Gyula: Don Juan DeMarco
• Déri Zsolt: D’Artagnan lánya
• Vidovszky György: Az igazira várva
• Bíró Péter: Bérgyilkosok
• Takács Ferenc: Az amerikai elnök
• Tamás Amaryllis: Veszélyes kölykök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Bayer Antal

Megint Dodó

Marabu Dodói a Kretén humormagazinban jelentek meg először 1994-ben, és hamar a lap állandó szereplőiévé váltak. Mondhatni, jobb híján, hiszen a comic stripek jellemzően napi rendszerességgel szoktak futni, de a magyar sajtó történetében még a heti képsor is viszonylag ritka. Így a Dilidodó – ahogy eredetileg hívták – egy olyan napi strip lett, ami kéthavonta jelenik meg. Ez a körülményekhez képest idilli állapot 2009-ig tartott, amikorra az interneten ingyenesen fellelhető mennyiségű humor miatt olyan alacsony szintre fogyott a Kretén olvasótábora, hogy a kiadó jobbnak látta beszüntetni a megjelenését.

Addigra már 200 csíkban szórakoztatták az abszurd humorra vevő közönséget a Dodók, akiknek az az egyik sajátosságuk, hogy nincs közöttük két egyforma. Gömbölyded dombok tetején élnek, elszórt kavicsok közepette, és néha megemlítik, hogy bolhák is fellelhetők a környezetükben. Mind a hím, mind a nőstény egyedek három lábon állnak, és naphosszat blődségeket hangoztatnak a természetről, a szexről, a kommunikációról és úgy általában az élet értelméről, ostobaságuknak köszönhetően egészen váratlan következtetésekre jutva. A Dodók saját világukban élnek, amelynek semmi köze a nagy magyar valósághoz, de valahogy minden kockában ott lappang a szörnyű gyanú, hogy ezek az idióták mi magunk vagyunk, és még csak nem is nagyon eltúlozva.

Befogadó környezet híján a szerző eleinte úgy gondolta, a 200 szép kerek szám, a képsorok meg pont elfértek két gyűjteményes kötetben (Hé, Dodó, 2006, Mi van, Dodó, 2009), így hát akár maradhatna is ennyiben a dolog. Ám „a poén meg akar testesülni, engedni kell”, ahogy Marabu nemrég nyilatkozta egy interjúban, és a Dodók hamarosan új életre keltek a Párkocka blogon. Hét év alatt ismét összegyűlt egy kötetnyi adag, amit a szokásos szellemes körítéssel és néhány teljesen új résszel egészített ki az alkotó. 

Marabu: Nahát, Dodó! Fekete-fehér, puhafedeles, 68 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

 

 

Pusztapokalipszis

 

Különböző okokból kifolyólag sokáig úgy nézett ki, hogy 2016 mai magyar képregényantológia nélkül fog lezáródni, ám az év végén színre lépett egy új kiadó, és pont egy ilyennel lepett meg minket. Szűcs Gyula, a Café Postnuclear képregény írója, ezúttal kiadóvezetőként és szerkesztőként mutatkozik be, továbbra is azzal a szándékkal, hogy jellegzetesen amerikai zsánereket hangoljon át magyar környezetre.

Az ötlet nem teljesen új, hiszen éppen ez volt a néhai Random virtuális képregénymagazin koncepciója, még 2010-ben. Ez a nagy svunggal indult vállalkozás néhány szám után sajnálatos módon elhalt, de az alkotók közül páran nem adták fel, és továbbgondolt vagy újabb művekkel jelentkeztek, immár nyomtatott formában. Ezek közé tartozott a már említett Café Postnuclear, és a most publikált antológia első képregénye, a Chavez és Gombalovas által jegyzett Paneldzsungel is – amelynek kiindulópontja ráadásul ugyanaz az esemény, a csernobili katasztrófa.

A történet fő ereje a durva, sokkoló látványosságban rejlik, és abban nincs is hiány, ugyanakkor a negyvenoldalas terjedelmet aránytalanul hosszúnak érzem, egy tömörebb, feszesebb dramaturgia nagyobbat ütött volna. Mi több, a sztori lezárásával annak az esélye is elveszni látszik, hogy a részletes bemutatás egy sor további történetet vezessen fel. A második képregény mindössze két oldal, Lakatos István morbidabb énje tombolja ki magát benne, ez kerek is így. A harmadikat nehéz önmagában értelmezni, hiszen egy népszerű társasjátékhoz kapcsolódik, a hét oldal csak egy hangulatot tud felvázolni, de az látszik, hogy sok munka fekszik a rajzstílus kidolgozásában. A Világvégi mesék magában hordozza az első kiadványok nem egy gyermekbetegségét, de reméljük, ezeken hamar túllendül a kiadó.

 Világvégi mesék. Színes, puhafedeles, 56 oldal. Kiadó: Kaméleon Komix.

 

 

Szúnyog

Egészen különleges, zsebkönyv méretű kísérleti munka Vidák Zsolt első önálló képregénykötete. A főként illusztrátorként ismert alkotó a Roham magazinban már bemutatkozott rövidebb, egyedi stílusban megrajzolt sztorikkal. Ebben a jóval hosszabb történetben az egyik szúnyogfajta latin nevét viselő karakter számtalan abszurd kalandon rohan át, látszólag minden értelem nélkül. A csak minimális szöveget tartalmazó képregénynek játékossága ellenállhatatlan, és a maga kategóriájában azonnal exportképes terméknek tartom. 

Vidák Zsolt: Pipien Molestus. Fekete-fehér, puhafedeles, 156 oldal. Szerzői kiadás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12823