KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az örökös

Tosoki Gyula

L’Héritier – francia, 1973. Rendezte: Phillippe Labro. Szereplők: Jean-Paul Belmondo, Carla Gravina, Charles Denner. Forgalmazó: Caesar Film International. 107 perc.

 

A hatvanas–hetvenes évek politikai modernizmusa sajátos módon élte túl a korszakváltozásokat, ugyanis miközben enmaga lecsengett, egész sor – idővel virágzásnak indult – műfajt termelt ki vagy erősített meg. A protest művészfilmek popularizálódását Európában az olasz politikai krimi és a francia politikai thriller megizmosodása mutatta legelsősorban. Utóbbi műfaj jeles művelője Phillippe Labro (Jobbpart, balpart; A fejvadász), és jeles darabja Az örökös.

A világ egyik leggazdagabb embere zűrös körülmények között meghal. Örököse (Belmondo) nyomozni kezd, és hamarosan egy rettentővé tágított politikai–gazdasági konspiráció kellős közepén találja magát: az összeesküvés térben Olaszországtól Franciaországon át az Egyesült Államokig nyúlik, időben pedig egészen a második világháború korszakáig ér.

Labro az amerikai mesterektől (kivált Frankenheimertől) és a helyi erőktől (lásd Melville-t és az újhullámosokat) egyaránt tanult, és kiváló tanítványnak bizonyult. Igen jó érzékkel, jó tempóban bonyolítja az általa írt trükkös–csavaros történetet, ráadásul a feszültséget néhol üde vizuális és verbális humorral oldja. Az expozícióban még a műfajtól némileg idegen artisztikusabb megoldások (például a múlt és a jelen képeinek a határok direkt jelzése nélküli egymásba úsztatása) is erősítik a produkciót, és amikor már kezdenék túlterhelni a filmet, Labro – épp időben – visszavesz belőlük, hogy kizárólag a történetmesélésre koncentráljon. Lényegében csupán a halmozott véletlenek nem tesznek jót filmjének, továbbá néhány dramaturgiai megoldatlanság ront az összképen (nem világos például, hogy miért bízik kitartóan az amúgy dörzsölt főszereplő az őt kezdetektől megvezető nőben, értelmezhetetlen továbbá, hogy miért nem faggatják ki, és miért zárják egy liftbe hőseink az ártalmatlanná tett bérgyilkost stb.).

Az örökös ezekkel az apróbb bakikkal együtt is felettébb szórakoztató, üresjáratok nélküli, csaknem végig feszesnek megtartott darab, ami bizony nem mondható el a hasonműfajű és velekorabeli francia filmek zöméről.

Extrák: Előzetesek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9673