KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámokfutó

Koltai Ágnes

A szocialista kriminek nincs Poirot-ja, Maigret-je, de még Kojakja és Columbója sem. Szürke, „tulajdonságok nélküli” hivatalnokok végzik mindennapi munkájukat; ki tudja miért, semmi könnyedség, természetesség nincs a viselkedésükben, sehol egy egyéni gesztus. Roman Załuski is csak tisztes nyomozást jelenít meg filmjében.

Az érthető, hogy az ámokfutó gyilkos hangsúlyozottan szürke, hétköznapi figura. Kopott ballonkabátja, elnyűtt táskája, fáradt vonásai senkiben sem ébresztenek gyanút. Belevész az élet forgatagába, épp ezért veszélyes. De miért, hogy a mindannyiunkra leselkedő veszélyt csak jellegtelen, arcnélküli nyomozók háríthatják el? Az egysíkú, fád, unalmas hősök tönkreteszik a legjobb sztorit is, ráadásul az Ámokfutó cselekményvezetése nehézkes, hosszú a történet „felvezetése”, az áldozatok kiszemelése egy-egy különálló kis betét.

Becsületes mestermunkát láthatunk, kár, hogy a nyers valóságtól nem rugaszkodott el a rendező, hiszen karakteresebb figurákkal, pontosabb cselekménnyel legalább azt érzékeltethette volna, hogy mennyire nem ura az ember sorsának: egy vagdalkozó” őrült bármikor végezhet velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7160