KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vízimese

Harmat György

 

Lionel Jeffries színész (A törvény balkeze, Királyi játszma) és rendező (Hárman a vasút mentén című gyermekfilmjét az Angol Filmnapokon mutatták be 1972-ben, a Filmmúzeumban) most a gyerekek és felnőttek figyelmét egyaránt ébren tartó két filmmel jelentkezik. Igen, a Vízimese két film: dickensi indíttatású, néhány mesei elemmel tűzdelt játékfilmként kezdődik (az idő: 1850, a helyszín: Yorkshire; az árva fiút tolvajnak nézik); majd a kis Tommy vízbe ugorván rajzfilmhősként folytatja útját egy csodás birodalomban. (Az animációs betétet a lengyel koprodukciós partner, Miroslaw Kijowicz készítette.)

Mikor már kezdenénk belefeledkezni a rajzolt vízi világba, Jeffries (bármennyire profi is) elköveti azt a hibát, hogy újra meg újra víz fölé ránt minket a bevágott „élő” jelenetekkel. Ő ezzel nehezíti meg dolgunkat, a lengyel animációs rendező pedig azzal, hogy munkája nem egyenletes: a karikaturisztikus állatfigurák (a parókás-kalapos kardhal-testőr és a többiek) jobban sikerültek, mint az édeskés gyerekalakok – ez egyébként a Disney-féle stílus örök kettőssége. Hogy mindennek ellenére élvezzük a lubickolást, az a jó rajzötleteknek és a végig szellemes szövegnek (tömegnyi szójáték) köszönhető.

A színészek sokat tesznek az élő szereplők egyénítéséért, különösen a kis Tommy Pender és a nálunk kevéssé ismert nagyszerű Billie Whitelaw (Az utolsó Leó), aki jó tündérként több alakban is megjelenik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7039