KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halált a hangyák hozzák

Faragó Zsuzsa

 

A nyomozót játszó színész valódi szakállát simítgatja, „ragasztgatja”, hogy elhiggyük: most alakította át magát egy veszélyes bűnöző alteregójává, egy veszélyes banda megtévesztésére. A veszélyes bűnözőt természetesen ugyanaz a színész játssza, ugyanabban a ruhában, természetesen: saját szakállával és kevésbé természetesen: ugyanazzal a szinkronhanggal.

Ez a bonyodalmas személyiség-bú jócska nem egy lélekboncoló Pirandelló-adap-tációban, hanem egy mai cseh krimiben látható, és nézve sokkal kevésbé bonyodalmas – inkább lehangolóan átlátszó.

Megint egy krimi, ahol együgyünek nézik az ellenfelet – a csehszlovák rendőrség a Nyugat-Berlinből irányított kábítószeres bandát –, és együgyűnek nézik a nézőt.

Megint egy krimi, amelynek nincs titka. A szerepeket az első pillanatban kiosztották, az ellenfelet legyőzték – innentől azt nézzük végig, hogyan fejezik be müvüket csuklóból a prágai rendőrök, akikről az elvetemült nyugat-berlini bandafőnök így beszél: „Odaát sajnos már megtanultak gondolkodni.”

Megint egy krimi, amelyet kábítószer-ellenes pro-paganda-szállal szőttek át, ügyelve a képek elrettentő hatására, jóval kevésbé a történet minimális hitelére.

Megint egy krimi, amelyben a jóságos, gondterhelt és feddhetetlen felügyelő moralizál: „annak, aki kábítószerrel kereskedik, nincs lelkiismerete” – mondja, és ezzel dacot és ellenkezést vált ki a nézőből, aki csakazértis és méginkább a kábítószer-kereskedő lelkiismeretének működését szeretné látni és érteni. Ha már a kábítószeres hálózat ilyen fantáziátlanul működik.

És megint egy krimi, amellyel tanítani akarnak minket, és elrettenteni a bűntől.

Egyszóval megint egy krimi – ami nem krimi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5292