KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grand Canyon

Hegyi Gyula

Az amerikai filmek többsége újabban nemcsak Los Angelesben készül, hanem sok közülük Los Angelesben is játszódik. L. A., a nyugati metropolisz véres és érzelmes történeteivel, cinizmusával és szentimentalizmusával, környezetszennyezésével és örökös csúcsforgalmával egyike a hollywoodi film legdivatosabb témáinak. A filmesek számára otthonos helyszín arra is lehetőséget ad, hogy maga Hollywood is szerepet kapjon a történetekben – ami újabb jele annak, hogy az amerikai film egyre komolyabban veszi magát. „Alkotói válságról”, „művészsorsról” beszél, vagy csak egyszerűen elámul azon a nagyszerű tényen, hogy Los Angeles imádott-gyűlölt városában Híres Filmesek is élnek.

A Grand Canyon ügyeletes filmesét Steve Martin alakítja, aki saját filmjében (L. A. Story) nemrég szellemesen és rokonszenves érzelmességgel szólt az „őrült város” mindennapjairól, és egy nem mindennapi szerelemről. Most viszont véres és hatásvadász akciófilmek létrehozóját alakítja, akit egy fegyveres rablótámadás is csak rövid időre ingat meg az erőszak feltétlen kultuszában. A film többi szereplője „hétköznapi ember”, már amúgy hollywoodi módra. Igen hosszadalmasan előadott történeteikbe Lawrence Kasdan mindent belezsúfol, amit a hétköznapiságról gondol. Erőszak, talált gyerek, a középkorú pár házasságának válsága, szülők és kamaszgyerekek változó viszonya, faji konfliktusok és a munkanélküli fekete ifjúság sorsának kilátástalansága – és folytathatnám a katalógust. De nem érdemes, mert mindent elönt a hollywoodi egyenmáz. A film olyan görcsösen akar „hétköznapinak” látszani, és olyan kevéssé az, hogy hozzá képest a legmesterkéltebb show-műsort is igaznak érezzük. Az érzelgős és unalmas epizódok azt az öntelt hitet tükrözik, hogy nagy pénzből és a jól bevált díszletek között minden közhely eladható „művészetként” is. A berlini fesztivál Arany Medvéje kesernyés csattanója a Grand Canyon-sztorinak: a film világában (a néző saját ítéletén kívül) immár valóban minden mérce kútba esett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=497