KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Csak egy kis pánik

Mátyás Péter

 

A rivális maffiafőnök dühösen összegyűri a moziműsort. Csupa vér, erőszak, gyilkosság. „Minden film a munkáról szól !” – jegyzi meg ingerülten. Az ehhez hasonló fekete humor, a poénok gyakran a gépfegyverropogás gyorsaságával követik egymást ebben az új gengszter-komédiában. Már az alaphelyzet is nagyszerű. Paul Vitti, a New York-i maffia egyik helyi vezetője idegkimerültségben szenved. Néha elveszíti hidegvérét, pánikba esik, máskor az érzelgős szappanopera nézése közben elsírja magát. Ha kitudódik, hogy többé nem számíthatnak rá, már rendelheti is a fejfáját. Titokban felkeres tehát egy pszichiátert, hogy kezeltesse magát. A két világ, a pszichológiai és bűnözői, a valóságtól elrugaszkodott és a földhözragadt, az entellektüel és az utca emberének ütköztetése bőséges forrását nyújtja a vígjátéki szituációknak. Akár Woody Allen is megirígyelné azt a jelenetet, amikor a terápia során az orvos Freud Oidipusz-komplexusára hivatkozik, mire a középkorú páciense hitetlenkedve visszakérdez: „Látta valaha az anyámat?”

A film másik erénye a gengszterek és környezetük bemutatása. Hollywood legalább két tucat kiváló színésszel rendelkezik, akik általában a rossz arcú, ámde hűséges testőröket vagy a mindenre elszánt, önjelölt főnököket alakítják. Ez most is bejön: Joe Viterelli vagy Chazz Palminteri néhány mondatos figurákból csaknem főszerepet csinálnak. Noha Robert DeNiro nem igazán komikus alkat, annyi kemény fickó eljátszása után most önironikusan közelít a bűnözőből lett páciens alakjához, egyúttal a Nagymenők-beli szerepének paródiáját is felvillantja. Az alkotók a műfaj számos közismert fordulatát, képi megoldását kigúnyolják – gondoljunk a gengszterek titkos találkozójára, a meglepetést tartogató esküvői tortára vagy az emberszabású akváriumra, ahol ragadozó halak helyett kívánatos hölgyek kelletik magukat. A hivatkozások leghatásosabb példája a pszichológus rémálma, amelyben úgy lövik le őt, mint Don Corleonét A Keresztapában.

A Csak egy kis pánik távolról sem tökéletes alkotás. A rendező a happy end érdekében mintha visszariadt volna a szatíra sötét színeitől. A forgatókönyvet néhány ügyetlen megoldás és elvarratlan szál jellemzi. Mindamellett a kifogásaink hamar kitörlődnek az emlékezetből. Ami megmarad: szellemes karakterek és a helyzetkomikumból eredő ötletes beszólások sorozata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4547