KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Billy Elliot

Nevelős Zoltán

 

Egy angol bányászvárosban Billy a boksz helyett a balettet választja, emiatt egyszeriben a családi és a társadalmi válság kereszttüzében találja magát. A film a nyolcvanas évek bányászsztrájkjainak korát idézi, amikor plexipajzsos rendőrök masíroztak a vöröstéglás bányásztelepek utcáin.

Billy édesanyja meghalt, apja és bátyja a sztrájkkal és a mindennapi betevő előteremtésével vannak elfoglalva. A nehéz körülmények miatt még nehezebb elfogadniuk, hogy a család kisebbik fia cseppet sem férfias időtöltésben leli kedvét. A helyzet minden érintett szereplőt alaposan próbára tesz. A forgatókönyvíró érdeme, hogy a néző soha sem tudja biztosan, sikersztorit lát-e vagy társadalmi drámát, aminek akár rossz vége is lehet.

Ehhez a fajta filmhez az angolok nagyon értenek: egyszerre hitelesek és szórakoztatóak, megdöbbentőek és szívmelengetők. A Billy Elliot ebből a sorból is kitűnik – talán a mindenki által átélt generációs konfliktusa miatt –, mindenesetre a 2000-es esztendő egyik legsikeresebb angol filmje volt (a Blöff mellett). A korhangulat megteremtése hibátlan, a tömegjelenetek, amelyekre még emlékezhetünk a híradókból, hol ijesztőek, hol megrendítők, olykor még humorosak is, a balettbetétek pedig egyszer sem unalmasak, sőt a korabeli rockzene-kíséretnek hála, kifejezetten élvezetesek. Jamie Bell a címszerepben nemcsak ügyes táncos, hanem kitűnő színész is – nem csoda, hiszen valamennyire a saját történetét játszotta el: ő maga sem merte elárulni osztálytársainak, hogy balettórákra jár. Az övénél árnyaltabb és fajsúlyosabb szerep a balett-tanárnőé és az apáé, amelyet Julie Walters, illetve a Nevem: Joe-ból és az Árvákból ismert Gary Lewis alakít kíválóan.

A film tökéletes volna a giccses epilógus nélkül: 15 évvel később Billy apján és bátyján cseppet sem látszik meg az idő múlása, Billy kék szeme viszont barnára változott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3254