KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/október
KRÓNIKA
• Pintér Judit: Nanni Loy (1925-1995)
MAGYAR FILM
• Peternák Miklós: A titán és a szirén Bódy Gábor: Írások a hagyatékból
• Bódy Gábor: A titán és a szirén Írások a hagyatékból
• Peternák Miklós: A film nem avul Beszélgetés Bódy Gáborral
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Életképek a hátországból Egy film előmunkálatai
• Zsugán István: A hetedik szoba Mészáros Márta új filmjéről

• Bikácsy Gergely: Vízbemerengők, avagy Pirandello levelei Olasz film, anno zero
• Csantavéri Júlia: Szegények mozija Beszélgetés Marco Ferrerivel
• Kozma György: Delírium filmens Leos Carax
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A hallgatag bohóc Jacques Tati

• Barna György: Magyar pornó Videopiac
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ebek harmincadján Égi manna
KRITIKA
• Fáber András: Például Proust Ébredés
• Bori Erzsébet: A másik játszik Segítség, csaló!
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Férfiak mélyrepülésben
• Déri Zsolt: Passion Fish
• Harmat György: Kongó
• Báron György: Waterworld
• Takács Ferenc: Az első lovag
• Barotányi Zoltán: Eszelős szerelem
• Barna György: A Lény
• Tamás Amaryllis: A rettenthetetlen
• Hungler Tímea: Az utolsó esély

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apám dicsősége; anyám kastélya

Koltai Ágnes

Marcel Pagnol regényeiből mindig szívesen merített a francia kisrealista filmiskola. Ezúttal Yves Robert filmesítette meg Pagnol életrajzi regényét, az Egy gyermekkor Provençe-bant. Az Apám dicsősége az apa-fiú, az Anyám kastélya az anya-fiú kapcsolat filmes ódája. Provençe, a századelő méltóságteljes nyugalma, a tudományba, a házasság szentségébe és az élet értelmébe vetett rendíthetetlen hit olyan hősöket kínált a rendezőnek, amilyeneket ma sehol sem lelne. Ez a történetfüzér egy letűnt békekor nosztalgikus mása. Olyan világé, amelyben az elnéző türelem, az önzetlen szeretet és a magától értetődő bizalom melengette a kapcsolatokat, olyan világé, amelyben a tisztes élet volt a legfőbb érték, olyan világé, amelyben sógorok és sógornők valami különös bájjal még magázták egymást, s amelyben egy vidéki tanító fárosz, a tudás letéteményese lehetett.

Az Apám dicsősége és az Anyám kastélya az iskolázottabb tévéregények stílusát, dramaturgiáját és fényképezési technikáját követi: mélán peregnek az események, tétován időzve egy szép mosolyon, szokatlan hegyvonulaton. Nincs semmi váratlan vagy szokatlan fordulat, elegánsan teljesedik ki a családregény, egészen a szomorú halálig.

Megejtő az élet és a halál kereksége, a gyermekkor zavartalan boldogsága, a felnőttek óvó szeretete és az a természetesség, amivel a rendező mindezt vászonra viszi. Vajon akad-e még valaki, aki ennyi szelídséget el tud viselni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=600