KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/október
KRÓNIKA
• Pintér Judit: Nanni Loy (1925-1995)
MAGYAR FILM
• Peternák Miklós: A titán és a szirén Bódy Gábor: Írások a hagyatékból
• Bódy Gábor: A titán és a szirén Írások a hagyatékból
• Peternák Miklós: A film nem avul Beszélgetés Bódy Gáborral
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Életképek a hátországból Egy film előmunkálatai
• Zsugán István: A hetedik szoba Mészáros Márta új filmjéről

• Bikácsy Gergely: Vízbemerengők, avagy Pirandello levelei Olasz film, anno zero
• Csantavéri Júlia: Szegények mozija Beszélgetés Marco Ferrerivel
• Kozma György: Delírium filmens Leos Carax
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A hallgatag bohóc Jacques Tati

• Barna György: Magyar pornó Videopiac
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ebek harmincadján Égi manna
KRITIKA
• Fáber András: Például Proust Ébredés
• Bori Erzsébet: A másik játszik Segítség, csaló!
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Férfiak mélyrepülésben
• Déri Zsolt: Passion Fish
• Harmat György: Kongó
• Báron György: Waterworld
• Takács Ferenc: Az első lovag
• Barotányi Zoltán: Eszelős szerelem
• Barna György: A Lény
• Tamás Amaryllis: A rettenthetetlen
• Hungler Tímea: Az utolsó esély

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszú színe

Tamás Amaryllis

 

Brazíliába menekült chilei család tagjainak drámáját látjuk peregni a filmvásznon. Allende elnök halála és a katonai puccs kitörölhetetlen nyomot hagyott a főszereplő, Paulo életében is. Személyes veszteség (bátyját elhurcolták és megölték) készteti állandó gyötrelmes dialógusra saját múltjával. Santiagóba szeretne menni, mert úgy látja, szülőhazájában semmi sem mozdul előre, semmi sem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot. Chile politikai életében az események fontosabbak lettek az embereknél. Paulo mintha valami távoli országról beszélne, amikor Chiléről gondolkodik, úgy érzi, az országnak sincs már képe önmagáról: legendái vannak, és ősrégi történetei, de valódi történelme nincs. Paulo még nem közömbös és cinikus, hogy a szülőföld sorsát pusztán a hatalomért folyó politikai harcnak tartsa, mintha nem is létezne ennél magasabb rendű cél. Nehezen tudja elképzelni, hogy kinn a nyílt utcán most is éppúgy gyilkolják az embereket, és éppúgy garázdálkodnak az emberrablók, mint 1973-ban a valparai-soi felkelés vagy a Moneda palota bombázása idején... Egészen addig, míg meg nem tudja, hogy unokahúgát, a kiskorú Patríciát letartóztatták Chilében a hatóságok. Szabadulása után a lány Brazíliába jön néhány hétre. Paulo szinte kikönyörgi belőle, hogy az átélt borzalmakról beszéljen. A lány elbeszélése és szerelme segít a fiúnak, hogy megtalálja „sorsa színét” (az eredeti cím). Bizonyítandó, hogy felnőtt és chilei, lemoshatatlan vérvörös festékkel önti le hazája konzulját.

A brazil Jorge Duran filmje sajnos nem igazán figyelemre méltó alkotás: a tények elaprózódnak, jelentőségüket vesztik a rosszul szerkesztett jelenetekben. Csak kis töredékek, részletek válnak életszerűvé a nemzeti sorstragédiába ágyazódó nevelődéstörténetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4990