KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/október
KRÓNIKA
• Pintér Judit: Nanni Loy (1925-1995)
MAGYAR FILM
• Peternák Miklós: A titán és a szirén Bódy Gábor: Írások a hagyatékból
• Bódy Gábor: A titán és a szirén Írások a hagyatékból
• Peternák Miklós: A film nem avul Beszélgetés Bódy Gáborral
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Életképek a hátországból Egy film előmunkálatai
• Zsugán István: A hetedik szoba Mészáros Márta új filmjéről

• Bikácsy Gergely: Vízbemerengők, avagy Pirandello levelei Olasz film, anno zero
• Csantavéri Júlia: Szegények mozija Beszélgetés Marco Ferrerivel
• Kozma György: Delírium filmens Leos Carax
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A hallgatag bohóc Jacques Tati

• Barna György: Magyar pornó Videopiac
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ebek harmincadján Égi manna
KRITIKA
• Fáber András: Például Proust Ébredés
• Bori Erzsébet: A másik játszik Segítség, csaló!
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Férfiak mélyrepülésben
• Déri Zsolt: Passion Fish
• Harmat György: Kongó
• Báron György: Waterworld
• Takács Ferenc: Az első lovag
• Barotányi Zoltán: Eszelős szerelem
• Barna György: A Lény
• Tamás Amaryllis: A rettenthetetlen
• Hungler Tímea: Az utolsó esély

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apáca-show

Békés Pál

 

Szakállas közhely, hogy: „jó színész a telefonkönyvet is sikerre viszi”. De attól még igaz lehet. Íme a bizonyíték, az Apáca-show, melynek egyetlen körömfeketényi (ha van ilyen mértékegység) ötletecskéjét is más filmből merítették: a Kis szemtanúból. Amott egy nyomozó úgy védi meg a koronatanút, hogy visszaviszi övéi, az amish szekta földművesei közé. Emitt ugyanebből az okból egy apácazárdába. Amott a tanú egy kisfiú. Emitt kerekded fekete énekesnő. Amaz jó film. Emez... nagyjából mindegy. A főszereplő ugyanis Whoopi Goldberg, és a sápadt-soványka forgatókönyv, a vézna filmváz csakis arra szolgál, hogy a fekete sztár élettel töltse meg.

Ő pedig nem hagyja ki a ziccert. Felrázza kissé az apácarend szürke és merev szabályokkal körülvett mindennapjait. Életet visz a zárdába.

Sőt, lévén az egyetlen fekete a kolostor falai közt: színt. Az énekesnő avatott kézzel újjászervezi a nővérek katasztrofálisan hangicsáló kórusát, és nyomban vérbő soul és blues árad az oltár felé: adj reményt uram, óh adj, rappapadubappa wappem-búúúúúúúúúm. És az Úr ad, subidubisubidubidú.

Az már az ilyen típusú amerikai filmek megkerülhetetlen kötelme, hogy a soványka történetet tűzön-vízen át sikersztorivá gyúrják. Így tehát a lélekben lassanként a megigazulás útjára lépő (azelőtt igencsak vitatható erkölcsű) Whoopi némi kergetőzés után (el ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem turnézik, hanem rejtőzik) a pápa előtt lép fel kórusával, és nemcsak a bíborosok, nemcsak az érsekek, hanem bizony még a Szentatya is subidubi-subidubidú.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1348