KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/szeptember
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Rózsa Miklós (1907-1995)
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Nyomorúság Szociofilm
MAGYAR FILM
• Turcsányi Sándor: Helyszínlelés Szomjas György roncsfilmjei
FORGATÓKÖNYV
• Szőke András: Boldog lovak Forgatókönyv-részlet
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyelvér Eltűnt filmévszakok

• Szilágyi Ákos: Klimov Mester és Margaritája Budapesti beszélgetés
• Schubert Gusztáv: A Farinelli-eset Árnyékfilmezés
FORGATÓKÖNYV
• Moldován Domokos: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szőcs Géza: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szentkuthy Miklós: Reflexiók a Heréltek próbafelvételéhez

• Gelencsér Gábor: A hang Corbiau: Farinelli
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A külvárosi költészet dokumentaristája Marcel Carné
• Nánay Bence: Szegény B. B. Balázs Béla
• Kelecsényi László: Ólomsúlyú emlékkönyv hitehagyott filmbolondoknak A film krónikája
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mi van? Égi manna
FESZTIVÁL
• Báron György: Rés a fogak között San Francisco
• Dárdai Zsuzsa: Másként filmezők Mediawave
KRITIKA
• Fáber András: Mah-jong és Wagner-ballada Tébolyító zörejek a Kék Villa körül
• Takács Ferenc: Special effect Elveszett gyermekek városa
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mindörökké Batman
• Fáber András: A szabadság ösvényein
• Déri Zsolt: Leon, a profi
• Takács Ferenc: Casper
• Hungler Tímea: Atomcsapat Power Rangers
• Barna György: Rejtekhely

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mostohám a zsánerem

Varró Attila

 

Nem elég, hogy az amerikai filmesek jövedelmező sztorikat nyúlnak le Európától, de féltett mozgalmait is rendre elsajátítják, önnön képükre formálva. A cinema direct után most itt a Dogma ‘95 remake-je, InDigEnt-nek hívják és Gary Winick tapasztalt középsúlyú profi alapította 2000-ben. A mára tíz filmet jegyző társaság inkább független stúdió, mint alkotócsoport – dán elődjénél jóval rugalmasabb, kevesebbet törődik az esztétika marketingjével, és többet a filmek piacképességével, ráadásul mindössze két szabály szerepel íratlan manifesztumában: digitális videókamera és százezer dolláros költségvetés. Az eddigi csatlakozók főként kipróbált filmesek a felvevő mindkét oldaláról (köztük Richard Linklater és Ethan Hawke) – az independent piacon pedig máris komoly sikereket ért el a csapat: a tavalyi Sundance legjobb filmje (Personal Velocity) és legjobb rendezése egyaránt az InDigEnt terméséből került ki, utóbbi épp a lánglelkű alapító műve.

A Tadpole esetében (amely címét egy friss amerikai társasjáték Ebihal-rajzkártyájáról kapta) Winick éppúgy megszegte saját szabályai felét, mint Trier az Idiótáknál: 150 ezer dollárból forgatott romkomja azonban minden más követelményt kielégít. A 40 éves mostohaanyjába szerelmes, emelkedett szellemű kisgimnazista érzelmekben és félreértésekben gazdag hálaadás-ünnepi hétvégéjét bő egy órában elmesélő DV-movie sem több, sem kevesebb egy takaros családi vígjátéknál. Élvezetes alakításokkal feledtetett néhány vonalas karakterek, egyszerű alapkonfliktus és párfordulatos cselekmény – olcsó örömmozi. Szemben rendező-elvtársaival, Winick alig érezteti a médium jelenlétét, filmje mégis más lenne hagyományos technikával forgatva: noha a cizelláltabb képminőség, a jobb világítás vagy a stabilabb felvevőgép néhol előnyére válna, DV nélkül a Tadpole meghittségéből és talán spontaneitásából vesztett volna, amelyek épp legerősebb érdemei. Egyetlen gyengéje (eltekintve a kamaszfantáziákból szalajtott szerelmi háromszögtől) az idegesítően túlfogalmazott dialógusokban keresendő: az intellektuálisabb nézőréteget célzó eszmecserék nemcsak a buzgó Wunderkind, de néhol a csiszolt elméjű felnőtt-társaság szájából is idegenül csengenek. Mintha csak Woody Allen rendezte volna az Okostojást, a karácsonyi fenyő alatt talált DV-kamerával és az ünnepi vacsorára meghívott sztárvendégekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2087