KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tök jó, válnak az őseim!

Gáti Péter

A magyar játékfilm lassú, de annál látványosabb agonizálása idején szerfelett illetlen és értelmetlen dolog lenne a hazai vígjátékok hiányán keseregni. Ráadásul ezer sebtől vérző közoktatásunk nyomorúságos állapota láttán talán egyenesen szentségtörés az iskolai környezetben játszódó honi filmkomédiák után ácsingózni. Az elsöprő sikerű magyar filmvígjátékokra hiába áhítozó közönségnek így be kell érnie a külföldi kínálattal, például Patrick Braoudé francia rendező kedves, de nem igazán fergeteges „iskolai dolgozatával”.

A Tök jó, válnak az őseim! tisztességes vígjátékipari szakmunka, amely a járt utat a járatlanért fel nem adó opuszok nagy számú táborát gyarapítja. Jópofa és talpraesett gyermekhőseivel, naiv és ideillően korlátolt felnőttszereplőivel minden jóelőre kiszámítható komédiai alaphelyzet megtörténik. A tisztaszívű és kiskamasz érzelmeiket jól-rosszul palástoló diákok – rendezői intencióra – az iskolai csínyek, perpatvarok, barátságok és ellenségeskedések kínálta vígjátéki motívumokat zongorázzák végig, többnyire „ahogy a felnőttek a gyerekeket elképzelik” stílusban. Szinte teljes a leltár: aranyköpések és felnőttes komolykodások sorakoznak egymás mellett a jól felépített, pergő ritmusú cselekménybe ágyazva. A szülők családi állapota szerint elváltakra és házasokra oszló osztály egymással rivalizáló két csoportját egyforma szimpátiával bemutató film legnagyobb erénye egyúttal a legnagyobb hibája is: nem több és nem kevesebb, mint a vígjátéki hatáselemek előszámlálása. Minden hiánytalanul benne van, ami egy filmkomédiához amúgy nélkülözhetetlen, és semmi sincs benne, ami a műfaj egyik darabját markánsan megkülönbözteti a másiktól.

Persze még így is jobb, mint a magyar vígjátékok: ilyenek ugyanis továbbra sincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=444