KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bűnös

Pápai Zsolt

 

Hat évvel ezelőtti pályakezdése, az aprópénzből összeütött, friss hangú Néma tanú után Anthony Waller rendezőt a kortárs mozi egyik meglepetésembereként ünnepeltük. Csípős irónia, a thriller adta műfaji keretekkel való rafinált formajáték, pazar vizuális lelemények: a film eredeti tehetséget jelzett.

Hollywoodi zsoldban készített, de vonalas iparosmunkánál azért jóval többet érő második opusával Egy amerikai farkasember Párizsban – a rendező fél lábbal lelépett arról az útról, melyen elindult, fél lábbal rajta maradt – a film nem árnyalta az alkotójáról bennünk élő képet, de nem is szürkítette el. A karrier harmadik állomása hasonlóképp: A bűnös feszes thriller, amely magasan a hasonműfajú, szériagyártott produkciók felett áll. Bár Waller iróniája vesztett erejéből, korai lenne leírni a rendezőt, ugyanis a belső allúziók fifikás alkalmazásának nagymestereként ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. A Néma tanúból vett önidézetekkel, továbbá Psycho-áthallásokkal sűrűn megtűzdelt munka – elég csupán a beszélő nevekre (a történet gyújtópontjában a Callum Crane nevű ügyvéd áll, utalva Hitchcock klasszikusának problémageneráló Marion Crane-jére), továbbá az obligát fürdőszoba-jelenetre, a felső kameraállásban vett beállításokra gondolni – ekképpen egyszerre klasszicizáló és modern. A film legnagyobb erénye a parázs előadásmód, mely ugyanakkor nem csap át formalizmusba, Waller maximálisan ura az anyagnak, tudja, mikor eressze neki a kamerát, s mikor fogja vissza. A rendező az utóbbi évek egyik legmívesebben formált, invenciózus képekkel dolgozó krimijét forgatta le: munkája tán nem annyira „szerzői”, mint a Néma tanú volt, de a lehetőségeket számba véve – A bűnös végtére is amannál lényegesen nagyobb költségvetéssel készült – akár „személyes”-nek is mondható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3001