KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Fedőneve: Donnie Brasco

Pápai Zsolt

Donnie Brasco – amerikai, 1997. Rendezte: Mike Newell. Szereplők: Johnny Depp, Al Pacino, Michael Madsen. Forgalmazó: Sony Pictures Home Entertainment. 121 perc.

 

Azoknak, akik netán azt hitték, hogy a Ponyvaregény után már nem lehet gengszterfilmet forgatni, illetve csak olyat lehet, ami szellemtelenül és szolgaian újrajátssza Tarantinót (Leszámolás Denverben), netán terméketlenül klasszicizál és ötlettelenül a múltba réved (Amerikai gengszter), Mike Newell rendező adott, ha nem is sistergős, de hatásos választ, 1997-ben. Newell és forgatókönyvírója, Paul Attanasio meggyőzően bizonyította a gengszterműfaj életképességét és vitalitását az ezredfordulóhoz közeledve, kapcsolódva is Tarantinóhoz, de el is oldódva tőle.

A Fedőneve: Donnie Brasco megtörtént eseményeket dolgoz fel, a hetvenes években New Yorkot uraló egyik maffiacsalád, a Bonannók közé beépült FBI-ügynök, Joseph D. Pistone (Johnny Depp) öngyilkos küldetéséről, és a család B-ligás tagjával, Leftyvel (Al Pacino) kötött barátságáról mesél. A film leleménye, hogy ügyesen keveri a nosztalgikusabb (klasszikus–modern) megközelítést a Tarantino-tapintású posztmodern gengsztermesék elemeivel: hatásosan egyesíti a hetvenes évek lúzer-bűnözőket felléptető alvilági történeteinek (Aljas utcák, Eddie Coyle barátai, Ujjak) bumfordi báját a mélységet, komplexitást imitáló posztmodern filmek „felületesztétikájával” (Gelencsér Gábor kifejezése). A Donnie Brascóban a felületesztétika nem csak azt jelenti, hogy a sokszor terméketlennek tűnő fecsegés uralja a filmet, hanem azt is, hogy Newell következetesen kiiktatja a gengszterműfajban kezdetektől – tehát a harmincas évektől – hangsúlyos verbális és vizuális metaforákat. Hogy mennyire, azt Lefty vadállatokról szóló természetfilmek iránti rajongása ragyogóan szemlélteti. A motívum ugyanis kínálja magát a klasszikus gengszterethosz kortársi – illetve posztmodernkori – kommentárjához, kritikájához, a rendező azonban mintegy dokumentumelemként, rétegzett jelentések nélkül használja, egyszerűen csak Lefty szellemi–lelki igénytelenségének bemutatása végett.

A Donnie Brasco izgalmasságát azonban végső soron nem a klasszikus–modern és a posztmodern gengsztermozik jellegzetes megoldásainak az összeturmixolása adja. Hanem a posztmodern gesztusok visszaklasszicizálása: a felületesztétika szép lassan – legkésőbb a játékidő utolsó negyedére – mégis csak mélységet nyer, és a film megrendítő drámává alakul árulásról és hűségről, önazonosságról és meghasonlásról.

Extrák: Audiokommentár a rendező közreműködésével, dokumentumfilm Pistone missziójáról, werkfilm, kimaradt jelenetek (akár audiokommentárral), filmográfiák, képgaléria.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13872