KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Seriff az égből

Lajta Gábor

 

Hiányosságai – és nem erényei – révén válik gyerekfilmmé a Seriff az égből. Mondhatnám azt is, hogy gyermeteggé. Nem éri el még a Piedone-filmek színvonalát sem, mert nélkülözi azok tartalmi és stiláris egységét. A gyerekek azonban hálásak és talán jól mulatnak a látványosságokon, az ósdi filmtrükkökön, s a már szinte rajzfilmszerű verekedéseken. (Az egyik szereplő például mindig úgy csuklik össze, mint egy kilyukasztott gumitömlő.) Pedig jól indul a film. Imbolygó híradóstílusban fényképezett képek az UFO-k miatti hisztériáról. Megjelenik egy hatalmas „rémalak” – Bud Spencer – fényes méhészöltözékben: ő a „földöntúli” seriff. Valami gunyoros történetre készülünk a csodalátókról..., de akkor mit keres itt Bud Spencer a hatalmas ökleivel? S a megoldás is meglehetősen fantáziátlan: egy űrből jött kisfiút vesz pártfogásba, akit UFO-felderítők üldöznek. A „visszajáratás”és a „kockázás” jóvoltából megmozdulnak a tárgyak, az emberek pattognak előre-hátra.

Azt a filmet, amely nem adja legalább a valószerűség látszatát, nem vehetjük komolyan annyira, hogy beleéljük magunkat és izguljunk rajta. Maradna tehát a humor, de igazi konfliktushelyzet nélkül nincs igazi nevetés sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7338