KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jegyzet

Búcsú

N. N.

 

Fassbinder... Romy Schneider... Szolonyicin... A filmművészek korai halálában mindig van valami mitikusan megrendítő: nemcsak az üres divat okozza, hogy egy Rudolf Valentino halálakor tömeghisztéria fut végig a világon.

Manapság tömeghisztéria helyett csöndes és ijedt megrendültség fogadja jelentős filmszínészek korai halálát. A celluloidszalag örökre megőrzi őket, miért hát, hogy kicsit személyes gyászunknak érezzük, s visszavonhatatlan veszteségnek?

Romy Schneider 43 éves korában halt meg. A legnépszerűbb, a „legfranciásabb” színésznő osztrák származású volt. A Sissy buta giccsfilmben vált ismertté, húsz éves kora előtt. S az utóbbi másfél évtizedben az önálló, gondolkodó, teljes életet élő, felnőtt magatartású nő jelképévé vált a francia filmben. Az élet dolgai... Egyszerű eset... Két nálunk is játszott filmjében nem idealizálta a női sorsot, elrontott életű asszonyokat játszott, akik valamiképp mégis saját erejükből kerekednek balsorsuk fölé. Ki tudja, talán ezért is láttuk szebbnek, sokkal szebbnek bármely ifjú világsztárnál...

Anatolij Szolonyicin meglehetősen ismeretlenül játszotta el a Rubljov főszerepét. Utána is kevés filmben láttuk: de a korán meghalt színésznek művészileg a legnagyobb szerencse adatott meg: csak jó filmben, csak nagyon jó filmben játszott. Számunkra talán örökké Rubljov marad. De hátborzongató volt Larisza Sepityko Kálváriájának visszataszító kollaboránsaként. A Stalkerben az egyik utast, az írót játszotta: ebben a nagyon súlyos filmben – partnereivel együtt – irgalmatlanul, kegyetlenül játszott. Korunkban nincsenek tiszta, átszellemült Rubljovok.

A televízióban nemrég láthattuk utolsó filmjét: Huszonhat nap Dosztojevszkij életéből. Anatolij Szolonyicin a filmtörténet legjelentősebb színészei közé tartozott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6961