KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veletek, moszkvai vagányok!

Gáti Péter

 

A Szovjetunióban „ötvenhárom hideg nyara” után eljött ötvenhat borongós tavasza is, de az évek és évszakok menetrendszerű változása még nem hozta magával a társadalmi kitavaszodást. A nagypolitikában meghirdetett fordulat mintha csak külsőségekben talált volna utat az emberekhez. Igaz, a falakról lekerültek a Sztálin-képek, az őrült méreteket öltő, öldöklő éberség is alábbhagyott, de a társadalom csak nehezen tápászkodott fel az elmúlt évtizedekben átélt megpróbáltatásokból. A háború és a sztálini uralom már években mérhető távolságba került, mégis meggyötört és kisiklott életű emberek, cinikusan kiábrándult, koravén tizenévesek népesítik be Alekszandr Pankratov plasztikus korképét. A fekete-fehér filmen Moszkva eddig ismeretlen arca – szűk, nyomasztó sikátorok; barátságtalan házak; töredezett kövű társbérleti konyhák világa – villan elénk. A film tizenéves srácai innen – az apák nélküli családokból, vagy testi-lelki megnyo-morodásukat italba fojtó férfiakkal hadakozó anyák mellől – indulnak naponta az iskolába, majd a csavargással töltött délutánok felé, hogy a hiányzó otthont az utcai bandák közösségmelegével pótolják. Robert, a film kilencedik osztályos hőse ebben a romantikát, az álmodozást csírájában elfojtó világban találkozik a szerelemmel. Azzal az érzéssel, amelynek ott és akkor szinte semmi nem kedvez. Pankratov szikár, az érzelmesség csábításának ellenálló drámája erről a tragikus véget érő kapcsolatról szól, tolvajokkal, vagányokkal, a haza ellenségeként méltatlanul és igazságtalanul tízegynéhány évre ítélt férfiakat hazaváró asszonyokkal, az apjukat alig ismerő fiúkkal a háttérben.

1956 tavaszán szomorú tekintetű, derékba tört sorsú emberek között születik Robert és kedvese mesébe illően szép románca és hamvad is el hamarosan, mert másképp nem történhetett. Alekszandr Pankratov 1987-ben készült új szellemű, a valóságot el nem kendőző emlékezése katarti-kus látlelet a közelmúltból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5314