KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik

Gáti Péter

 

Az amerikai akciófilmektől fuldokló moziprogram viszonylag rendszeres látogatói az első néhány kocka láttán halálos biztonsággal megjósolhatják az előttük álló másfél-kétórás élmény színvonalát. Ha például – mint ezúttal is – a vásznon Manhattan reklámfényei tűnnek fel először (az egyetlen lámpafolyammá összeolvadó sugárutak nagytotáljai a koraesti csúcsforgalomban) és lassan felerősödő, sejtelmesen borzongató zene kíséri az alkonyi életképmozaikokat – nem kétséges, hogy egy majátszó-dó átlagos rabló–pandúr história izgalmai szögeznek majd zsöllyéinkhez.

John Badham gyakorlott a szakmában: ismeri a feszültség- és zsarumítosz-teremtés iparos-fogásait. A hasonló zsánerű filmekben már rég szabványosított fordulatok, egy csipetnyi keményfiú-humor, valamint egyentollú filmírók és dialógus-faragók gondos kezenyomát viselő cselekmény – ezúttal is ennyi kell ahhoz, hogy a két óra is kiteljen, a bűnös is horogra akadjon és a mindig győzedelmeskedő igazság illúziójához gyermeki hittel ragaszkodó néző se csalódjon túlságosan.

Badham egyébként, nyilván maga is kevesellve a bűnnel magányos farkasként szembeszálló rendőr történet-paneljét, vígjátéki ráadásként bevonta még egy filmsztár figuráját, aki – következő alakítása hitelességét növelendő – meg szeretne mártózni a „mélyvízben”. Mozizsaruból egy időre zsarutanonccá akar válni, hogy később annál marconább fickónak tűnjék a filmeken. E kissé bágyadt ötlet azonban nem vált eléggé javára a terméknek. Amolyan sem nem igazi vígjáték, sem nem hamisítatlan akciófilm, „középfajú” produkció kerekedett a rendőr-álrendőr-páros kalandjaiból. Az untatóan szigorú koreográfia szerint sorjázó epizódok közben pedig a speciális effektusok mesterembereinek és az autós kaszkadőröknek – a nézőhöz hasonlóan – talán már a következő, ehhez roppantul hasonló mozi járt a fejükben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/06 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4147