KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A síró ember

Ádám Péter

 

Micsoda élet! A zsidó hősnő (Christina Ricci) még kisgyerek, amikor elszakad imádott apjától, aki Amerikába megy szerencsét próbálni. A kislányt ide-oda veti a sors: az orosz stettl, ahol született, porig ég, de ő csodával határos módon eljut Angliába, ott örökbe fogadják, és felnevelik; már felnőtt fejjel Párizsba megy, Párizs német megszállása után ismét menekülnie kell, de megint hóna alá nyúl a véletlen: barátnőjétől kap egy hajójegyet. A hajót bombatalálat éri, ő ezt is megússza, eljut Amerikába, és apját is megtalálja.

A viszontagságos életútból a rendezőnek nem sikerült filmet csinálnia. Erre még a párizsi időszakban lett volna legtöbb esély, de a nárcisztikus operaénekes (John Turturro) meg az orosz táncosnő (Cate Blanchett), illetve a főhős és a Johnny Depp alakította cigány lovászfiú párhuzamos románca önmagában kevés. Azt pedig, hogy voltak-e identitásproblémái a katolikusok nevelte zsidó főhősnek, akit a fél világon végigkergetett a történelem vihara, a film nem bolygatja.

Lehet, hogy a témául szolgáló tragikus sors bővelkedett fordulatokban, de a film – nagy ívű életút ide vagy oda – feltűnően üres, és mintha a kevés beszédű főhős sem volna más egy naiv tekintetnél. Egyébként csak annyit tudunk róla, hogy zsidó, tud énekelni, és meg akarja találni az apját Amerikában. Ez a cél adhat értelmet egy életnek, de a mozivászont, sajna, nem tudja bebútorozni.

A torokszorító jelenetek, megható pillanatok valahogy nem állnak össze: a szereplőkből nem lesz jellem, az eseményekből nem lesz cselekmény. Persze, hogy ott a rendezői szándék: egy tragikusan megindító életút felmutatásának igénye. Csakhogy nagy érzelmekkel – mondta már Gide is – nem lehet irodalmat csinálni. Hozzátehetnénk: mozit sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3443