KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lambada, a tiltott tánc

Barna Imre

 

A filmekhez zene is jár. A némafilmek korában eleven zongoristát kapott a pénzéért a vizuális ellankadástól óvni kívánt néző. Amióta pedig hangos a mozi, a zongorista is rákerült a filmre. Hol csak a hangsávon kap helyet, hol meg – ha eléggé fotogén – a mozgóképen is. Ilyenkor szokás zenés filmről beszélni. És ha – miheztartás végett – az is a néző agyába sulykolódik, hogy miként reagálhatna a megmutogatott zenére, zenéstáncos filmmel van dolgunk. Volt a huszadik század (és egyben a filmtörténet) során egy évtizednyinél nem hosszabb, röpke korszak, amikor a szórakoztató zene és a tánc forradalmi üggyé vált. Forradalomra aztán nem került sor, legfeljebb, Umberto Eco szavaival, „minden idők legnagyszerűbb forradalomutánzatára”. Ez a forradalomutánzat végül is csak a felszínt, a külsőségeket, az életmódot forradalmasította. A divatokat: többek között a zenék, a táncok és a zenés táncos filmek divatját. De hol vagyunk ma már ettől is! A kilencvenes évek elejére sokkal okosabbak lettünk. Megtudtuk, mi az, hogy forradalom, és mi az, hogy utánzat; meg azt is, hogy mi a különbség jó meg rossz utánzat között. Az ellenkultúra meg a szórakoztatóipar, a rock meg a lambada, a Hair meg egy lambada-film között. Nem dőlünk be, ha mégúgy biztat is, amolyan „ellenesre” (dzsungelkiirtás-ellenesre, ózonlyuk-ellenesre, csúnyafehérember-ellenesre) merevült pózban a szóban forgó lambada-film: „hagyd magadba áramlani az életet és akkor minden más jön magától”. Nem, nem dőlünk be, mert megokosodtunk. Tudjuk, amit tudunk: a lambada egy divatos tánc, az új lambada-film pedig... Az pedig az új lambada-film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4370