KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A játék ördöge

Ardai Zoltán

 

A húszas évek reneszánsz kedvű Amerikája – dzsessz! boksz! szeksz! – nagy ígéret volt. Sőt, hogy a negyvenes évek végére az európai művészek fele is odatelepült, majd pedig feltört a rock... De jobb hagyni, mindez csupán méla emlék egy oly korban, amely hovatovább még a néger alkotókba vetett hagyományos bizalmat is elemészti. Spike Lee mozi-ódája, mely a mai amerikai kosárlabda világrend-konstituáló viszonyairól szól (a piramis csúcsát az NBA-versengés jelenti), merőben felesleges, nyitott kapukat döngető, ízetlenül stréber szellemű kinyilatkoztatás. Élvezeti értéke nagyjából A haza hű fiai című katonai tárgyú szovjet produkcióéval egyezik meg. A nagy különbség az, hogy míg e hajdani filmre a nézőket (csupa elemistát) díjmentesen, ám annál szigorúbban beterelték, a mostanira saját jószántukból mennek el az emberek. Állítólag eddig már csaknem ötvenmillió dollárnyi összeget fizettek be érte ott, a fensőbb kosárlabda hazájában. A játék ördögének munkája félelmetes a nemzedékeken. Örömmé lett a leckefelmondás. Lee is ezt darálja: amit a világon bárkinek is érdemes lehet elérni, az mind folyvást szemmel látható, prímán áttekinthető; ami az életben rossz, az a versenyszellem kisiklása (a papa késő este is edzeni akarja a fiát, ellöki a mamát, ez elesik és a földön is marad holtan), ami pedig jó, az a versenyszellem rendeződése;az örök kosárlabdában ott van minden, és menő kosárlabdás a nőkre végzetes.

A profik drága szép labdája itt ível most a profi tévé-lassítások után profi mozilassításban is. Ő van égen, földön, víztükörben, eszme csak övé jut eszedbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4005