KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/május
KRÓNIKA
• Agora : Az Agora pályázat eredménye
• N. N.: Helyesbítés
• Györffy Miklós: Helyesbítés
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Visszfény Berlini jegyzetek
ANIMÁCIÓ
• Márton László: A kisgólem szétmállik ©vankmajer Faustja
• Turcsányi Sándor: Faust háza ©vankmajer Prágája
RETROSPEKTÍV
• Ardai Zoltán: Szerződés a ripaccsal Faust, 1926

• Simándi Júlia: Újra: vajúdás vagy haláltusa BBS
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Az álarcos álomtrombita Hódolat Fantômasnak
• Kömlődi Ferenc: Az őrült szerelem költője Frank Borzage
HORROR
• Janisch Attila: Ki nyitotta ki az ajtót? The Shining (Ragyogás)

• Várkonyi Tibor: Elszabadult pokol Algéria filmje
TELEVÍZÓ
• Földényi F. László: A csábítás hétköznapjai Műholdas sikerek

• Macskássy Kati: A naturfilm véget ér John Halas (1912–1995)
• Turcsányi Sándor: Mit tehet a költő Ivan Csonkin és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Álarc, halálarc Esti Kornél csodálatos utazása
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Álmaim asszonya
• Hegyi Gyula: A remény rabjai
• Ambrus Judit: Szenvedélyek viharában
• Barotányi Zoltán: Csillagkapu
• Nánay Bence: I. Q. – A szerelem relatív
• Tamás Amaryllis: Blue Sky – Kék ég
• Sneé Péter: Báránybőrben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára

Lázár Ervin

 

Azt kérdezték tőlem egy kérdőíven: Mi a véleményem az írói pályáról? …Mi is?… A legegyszerűbb megoldást választottam, nem írtam a kérdőívre semmit. Most, hogy voltam a nyergesmesternél, azért már nem hagynám válasz nélkül a kérdést. Odaírnám, hogy: „Voltam a nyerges-mesternél.” Több nem is kellene, az érzékeny szívű kérdőív-szerkesztő bizonyára máris ott ülne velem a ferkóolajszagú műhelyben, nézné az öreg mester tétova kezét, ahogy soha nem látott szerszámokat emel ki a félhomályból, két ujja közé csippentve, elém tartja a pókhálós ablak hideglelős fényébe, megbámulja mindegyiket maga is, mintha most látná először… ez a félhold kés, ez a bőrgyalu, ez a szakító cirkli, ez a sléfes ár, ez meg a tőr ár, ez a szélező fa, ez meg a küsü… vigyázzon, ne könyököljön oda, poros… poros itt minden… ez meg a sléfes fa a bújtató varráshoz… érdekli ez magát? De akkor én már régen a műhely közepére nézek. Ott trónol a kis birodalom királya, a nyereg. Hibátlan ívekkel lekerekítve, karcsún, elegánsan – valóban királyi. „Kinek csinálta?” Csak úgy – mondja a nyergesmester – a szerszámaim szemrehányóan néztek rám, a kezemnek hiányzott a bőr érintése, a fülemnek a faggyús fonal nyisszegése… rámvillantja a szemét, hogy habókosnak nézem-e, de hogy nézném habókosnak, amikor magamban éppen egy régi kérdőív kérdésére válaszolok. Meg aztán – mondja a mester – meg is veheti valaki, valami félbolond megszállott betévedhet ide… mindketten elképzeljük, ahogy a félbolond megszállott beóvakodik a műhelybe, le nem veszi a szemét a nyeregről, s csengő aranyakkal fizet… Hajaj – sóhajt a nyergesmester, s az aranycsengés mögött régi rézpénzek koppanását hallja, krajcárokét, dénárokét, az udvaron lovak dobognak, egymás kezébe adják a kilincset a csikósok, falusi nótáriusok, marhakereskedők, hajcsárok, végvári vitézek, kasznárok, betyárok, forspontos kocsisok, pandúrok, hajdúk, s jövő-menő legények… Na, igen! Nézzük egymást, az ósdi mester és az ósdi író.

A filmen egy nyergesmester-féle. De most már csak kutyanyakörveket meg nadrágszíjakat készít. Nyerget? Lószerszámot? Kinek? Hacsak magának nem. Könnyen lehet, hogy odabent a műhely eldugott zugaiban díszes lószerszámok és veretes nyergek lapulnak. Vagy az csoda lenne? Az hát! De ez a film tele van csodákkal. Olyanokkal, amelyek bármikor, bárhol megtörténhetnének. Van benne egy ember, akihez órát lehet igazítani, egy panaszintéző, aki azonnal intézkedik, az emberek köszönnek egymásnak, a keramit helyén fű nő, a szeneslegénynek eszébe sem jut, hogy becsaphatná a kuncsaftjait, a rendőr nem büntetni akar, hanem segíteni, s noné! a gyerekek lekváros kenyeret esznek. Ezek az emberek ebben a filmben szeretik egymást. Segítenek egymásnak. Csupa csoda.

A nyergesmester gubbaszt a nyerge mellett, várja, hogy a félbolond megszállott benyisson. De nem a félbolond megszállott jön, hanem egy gyerek. Orrát a pókhálós ablakhoz nyomja, bámulja a nyerget. A mester behívja, s pár pillanat múlva már vad vágtában száguldanak a világ fölött. Győztes csatákat vívnak, megjutalmazzák a jókat, megbüntetik a gonoszokat. Igazságot tesznek. Toporzékol alattuk a szépen fölnyergelt paripa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8001