KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/május
KRÓNIKA
• Agora : Az Agora pályázat eredménye
• N. N.: Helyesbítés
• Györffy Miklós: Helyesbítés
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Visszfény Berlini jegyzetek
ANIMÁCIÓ
• Márton László: A kisgólem szétmállik ©vankmajer Faustja
• Turcsányi Sándor: Faust háza ©vankmajer Prágája
RETROSPEKTÍV
• Ardai Zoltán: Szerződés a ripaccsal Faust, 1926

• Simándi Júlia: Újra: vajúdás vagy haláltusa BBS
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Az álarcos álomtrombita Hódolat Fantômasnak
• Kömlődi Ferenc: Az őrült szerelem költője Frank Borzage
HORROR
• Janisch Attila: Ki nyitotta ki az ajtót? The Shining (Ragyogás)

• Várkonyi Tibor: Elszabadult pokol Algéria filmje
TELEVÍZÓ
• Földényi F. László: A csábítás hétköznapjai Műholdas sikerek

• Macskássy Kati: A naturfilm véget ér John Halas (1912–1995)
• Turcsányi Sándor: Mit tehet a költő Ivan Csonkin és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Álarc, halálarc Esti Kornél csodálatos utazása
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Álmaim asszonya
• Hegyi Gyula: A remény rabjai
• Ambrus Judit: Szenvedélyek viharában
• Barotányi Zoltán: Csillagkapu
• Nánay Bence: I. Q. – A szerelem relatív
• Tamás Amaryllis: Blue Sky – Kék ég
• Sneé Péter: Báránybőrben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Oroszország Ház

Koltai Ágnes

Nem sikerült Tom Stoppadnak, pedig ő Shakespeare-t is átköltötte (Rosencrantz és Guildenstern halott); nem sikerült Sean Connerynek, az egyik leghíresebb James Bondnak; és nem sikerült a mandulaszemű Michelle Pfeiffernek valódi orosz szelet kavarni ebben a félorosz spiontörténetben. Afféle úti- és szerelmesfilm lett John le Carré amúgy sem pergő kémregényéből (Az Orosz Ház), a több száz oldalas tépelődésből: mi is a kém, hős vagy áldozat, nagyszabású kalandor vagy ügyes megfigyelő-kisiparos?

Le Carré regényének újszerű kérdésfelvetése az volt, hogy ha a Szovjetunióban beköszöntött a glasznoszty, akkor ezt a brit és az amerikai titkosszolgálatnak tudomásul kell-e vennie, avagy űzzék tovább a kémek és ellenkémek a maguk kis játékait? Mire a könyvet megfilmesítették, s mire az eljutott hozzánk, kiköszöntött a glasznoszty, mi több, már az új államalakulat is bomlani készül, úgyhogy van valami ódon lehelete a történetnek. Amolyan Pál utcai fiúk-féle grundháborúnak tűnik az amerikai és a brit kémszolgálat rivalizálása, a KGB előli bújócska, nem beszélve az olyan műkedvelő színielőadásokra emlékeztető jelenetekről, mint a szovjet pszichiátriai osztályon tett látogatás, a beállított utcajelenetek, és a realitást meghazudtoló lakásbelsők.

Az orosz medvét John le Carrénak sem sikerült becsalogatnia a sűrűbe, de amit a rendező, Fred Schepisi próbál ránk erőltetni valóság címén, az már szinte megejtően naiv. A kamera szerencsére többször is elszáguld a Vörös tér felett, kimenekül Zagorszkból, s még Leningrádban is tétován időz. Inkább Lisszabonba menekül, a „fehér városba”, Európa csücskébe, ahol minden olyan szervesen ódon. Jobb lett volna, ha egy tapodtat sem mozdul innen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=496