KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csalók

Pápai Zsolt

Les Tricheurs – francia–olasz, 1958. Rendezte: Marcel Carné. Szereplők: Jacques Charrier, Pascale Petit, Laurent Terzieff, Jean-Paul Belmondo. Forgalmazó: Caesar Film International. 118 perc.

 

A filmtörténet néha valószínűtlenebb, mint az élet: a francia újhullám hajnalán – nem sokkal Truffaut és Godard kisfilmjei és a mozgalmat beizzító A szép Serge után, az Unokafivérekkel egy időben, és alig valamivel a Négyszáz csapás előtt – a francia film élő kövületének tartott Marcel Carné leforgatja Csalók című, fiatalosan friss munkáját. Truffaut, Godard, Rohmer nagyjátékfilmjeit megelőzően, a művi realizmus mestere, az újhullámosok által őszintén utált Carné újhullámos filmet készít, mi több, az év legnagyobb sikerét aratja a francia mozikban.

Carné filmje azt bizonyítja, hogy a nouvelle vague eredményeinek aprópénzre váltása nem a hatvanas évek derekán kezdődött – Lelouch sokat emlegetett, világszerte kaszáló és egyenesen Oscarig menetelő Egy férfi és egy nő című opusával –, hanem a mozgalom születésével egy időben megindult. A Csalók ugyanis nem igazán újhullámos film, csak a felületi jegyek mutatják annak. Ráadásul azok is ellentmondásosak: az intertextek (Haragban a világgal, Hallelujah) felszíniek, kézből vett felvételek nincsenek, a plein-air képek közé háttérvetítéssel készült snittek ékelődnek. A jelenetek jól fésültek és pedánsan vágottak, éppen az az amatőrizmussal határos féktelen derű hiányzik belőlük, ami a nouvelle vague suhancainak korai munkáit ellenállhatatlanná tette. Minden precízen kiszámított, Carné a valódi újhullámos filmek spontán építkezése helyett a papa mozijának óramű-dramaturgiáját alkalmazza (egyúttal elhatárolódik a nagypapa mozijától: a mozijelenetben Rudolph Valentino játékán nem csupán a grandiózus érzelmek korszerűtlensége miatt röhögnek karéjban a hősök, hanem – olybá tűnik – az idejétmúlt némafilm-esztétikát is kinevetik).

Az ötvenes évek hollywoodi tinidrámáitól is megérintett történet középpontjában végtelenített bulizásban felnőtté érlelődő, a szabadságot szabadosságként félreértelmező és ezért kisebb-nagyobb tragédiákba belefutó fiatalok állnak. Ifjonti hevület hiányában Carné igyekezett egyéb megoldásokkal korszerűvé tenni a filmet, és – ismerjük el – ötvenhez közel is gyorsan tanult: a plein-air képek még ilyen polírozottan is hatásosak, a jeleneteket kísérő minőségi jazz (Oscar Peterson, Stan Getz, Dizzy Gillespie) imponáló, az egzisztencialista frázisok pompásan ülnek. A rendező semmit sem bízott a véletlenre, a krimiszál és az autós üldözés beiktatásával a popularitásnak, míg a moralizáló befejezéssel a tanulságra vágyó nézőknek hódolt. A Csalók minden ízében professzionális film lett, a szó dicsérő és pejoratív értelmében egyaránt.

Extrák: Alternatív befejezés, interjú az egyik mellékszereplővel és előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9399