KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fehér törzsfőnök

Nóvé Béla

 

„He’s comin’ back...” – búgja a film kísérődala (Joan Baez fátyolos reminiszcenciája), s csakugyan: a „jó vadember” folyvást visszatér – ha egyebütt nem, a tengerentúli kalandfilmekben, hol úgy látszik, több keresnivalója akad, mint az örök vadászmezőkön, netán egy mai dél-dakotai rezervátumban.

Történetünk két ily nemes vadja: a sziúk sápadt-arcú főnöke, Fehér Ló (Ante Morgan), és fia, Koda, meglehetősen sápatag, verteién figura, aligha ér fel a valódi vagy legendabeli elődökig, kik a romlatlan bennszülött mítoszát Amerikában és a Kontinensen egykor oly nagy népszerűségre emelték. Hőseink szőkék és kék-szeműek, ahogy illik, elszánt igazságkeresők, csakhogy yankee-nek túl „vadak”, sziúnak meg túlságosan is szelídek. így azután – mindkét értelemben – határhelyzetbe kerülnek: a határon próbálnak békebíráskodni fehérek és indiánok ádáz viszályában. A sorozatos erőszak, bosszú, és ellenbosszú azonban – hála Kodának s a vértelen ellenállás doktrínáját magukévá tevő sziú harcosoknak! – mégsem fajul háborúskodásig. Black Hill a béke hóna, a sziúk szabad birodalma marad, s a történet ezen nyájas, elégtételosztó befejezését nem felhőzhetik az egykori tények: Custer ezredes árnya, a tömeges mészárlások, a Little Bighorn-i csata, mely e békebeli idillt csakhamar, s mindörökre szertezúzta... „Nekünk a legenda kell! Mit számít a történet igazsága?” – veti oda hetykén, magabízóan egy másik western, A szenátor újságírója. S ugyan ki vitatná a legenda- és filmgyártó fehérek e diadalmas „igazát”?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/06 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5800