KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Olasz tévé, olasz film

Ajándék a csizmában

Tuza Andrea

A Rai százmilliárd lírával száll be az olasz filmiparba.

 

Olaszországban alig több mint tíz év alatt a mozik száma mintegy hatvan százalékkal csökkent (az 1980-as 8500 vetítőteremmel szemben 1993-ban már csak 3500 működött). Ennél is súlyosabb a helyzet a nézők számát illetően; 1980-ban még 242 millió néző vett jegyet, tizenhárom évvel később már csak 98 millió. E krízis egyik fő oka a televízió. Az olasz állami tévé, a Rai úgy érzi, most rajta a sor, a kölcsön visszajár. A három országos adó és a Rai International együttműködésével létrehozott Rai Cinemafiction erősebb kapcsolatot szeretne kiépíteni az olasz és az európai mozival. A negyvennyolc olasz és huszonkét európai film megvétele, a koprodukciós munkák és az egyéb kezdeményezések költsége 101 milliárd lírát tesz ki az 1996-1998-as időszakra (más források csak 1997-98-ra 108 milliárd lírás beruházást emlegetnek). Már megkötötték a szerződést Moretti, Antonioni, Sergio Citti egy-egy filmjére, valamint Luca Manfredi, Giuseppe Piccioni, Rachid Benhadj és Roberta Torre filmjeire is. Egy másik Rai kezdeményezés szerint az állami tévé segítené az Istituto Lucét (az egyik legnagyobb olasz filmgyártó cég) húsz film elkészítésében. A tévések terveiről egy konferencián számolt be Enzo Siciliano, a Rai elnöke és Liliana Cavani filmrendezőnő és gazdasági tanácsos. A konferencia meghívottjai maguk a rendezők és filmproducerek voltak. A találkozó summája: a Rai tervei szépek, éppen csak a filmesek nem hisznek benne. „A televízió mindig kifosztotta a mozit, vissza kellene adni a celluloidszalag elsőszülöttségi jogát. A filmesek mind a mai napig egy kivételező, számító, politikai botrányokba keveredő televízióval találják magukat szemben. A Rai jelenleg sem más, mint a politikai hatalom bal keze”. Az egyik producer az anyagi kizsákmányolásról beszélt, s szavaiban nem volt sok köszönet: „Túléltük, fennmaradtunk. De tényleg nem veszitek észre, mennyire keveset fizettek nekünk? Azzal, hogy a Rai megvásárol egy filmet, gyakorlatilag minden lehetőséget elvesz a producertől, hogy beruházása megtérüljön. Miért nem működtök inkább úgy, mint a Telepiù?” (A HBO-hoz hasonló mozicsatorna – A szerk.).

Roberto Morricone, a Rai International elnöke mintegy „kárpótlásul” arról beszélt, milyen sokat tehet a tévé azért, hogy az olasz filmeket külföldön ¡s megismerjék. Ugyanis „ha van olyan probléma, melyet az olasz filmipar nem tudott megoldani, akkor az a filmek eljuttatása a világ országaiba. Ehhez fantasztikus eszköz lehet a televízió”. Ám a rendezők válasza ezúttal sem volt mentes az iróniától, mikor finoman megemlítették, hogy ők mégis elsősorban a mozi nagy képernyőjére tervezik eljuttatni munkáikat, habár nagyon örülnek a Rai által felkínált lehetőségnek, miszerint hamarosan a perui és üzbég tévében is lehet majd olasz filmeket látni.

A konferencia „derűs” légkörét tovább fokozta egy krimibe illő epizód. Sergio Silva, a Rai Cinemafiction elnöke ugyanis a sok terv és kezdeményezés között bejelentette, hogy megtalálták Fellini egy eddig nem ismert, 1943-ból származó, másokkal közösen írt forgatókönyvét („Ben tornato signor Gai Isten hozta, Gai úr”). A forgatókönyv eddig egy nem igazán ismert producer, bizonyos Mario Dei birtokában volt. A történetet most (természetesen a Rai segítségével) leforgatják, Michele Placido rendezésében és főszereplésével. A hírre több ismert rendező szkeptikusan reagált. Mario Monicelli például kijelentette, hogy életében nem hallott Mario Dei nevéről, s a Rai jobban tenné, ha óvatosabb lenne, mert valószínűleg szimpla csalásról van szó. Liliana Cavani zárszava megint visszacsempészte az ülésterembe mozi és a képernyő megbékélésének reményteli vízióját: „A Rai új stratégiája nagy lehetőségeket kínál a filmeseknek, azért kell dolgoznunk, hogy a mozi javára fordíthassuk a páratlan alkalmat.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3696