KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Kozure Okami-képregény

Manga-Kurosawa

Varró Attila

Kojima, a szamuráj-képregény nagymestere a japán manga-rajongókat is elkápráztatja filmszerű stílusával.

 

Katsuhiro Otomo Akirája mellett talán egyetlen mangának sincs olyan kiterjedt és odaadó rajongótábora Nyugaton, mint a Kazuo KoikeGoseki Kojima szerzőpáros korszakalkotó és stílusteremtő művének, a Kozure Okaminak. Az 1970 szeptemberétől 1976 júniusáig a Manga Action című képregény-magazinban leközölt sorozat összterjedelme meghaladta a 8000 oldalt, az önálló kötetek eladási rekordja pedig a 8 millió példányt. Az Egyesült Államokban két alkalommal is kiadták: 1987-től pár éven át a First Comics válogatott a legnépszerűbb epizódokból, 13 esztendővel később pedig az első számú Dark Horse kiadó piacra dobta a teljes gyűjteményt, 28 zsebkönyvméretű (bunko) kötetben. Noha sem a rajongók, sem a lelkes kritikusok nem felejtik el kihangsúlyozni a sorozat írójának, a Crying Freeman, a Sanctuary és más bestseller-mangáiról ismert Koikének érdemeit, az mindenki számára egyértelmű, hogy a képregény valódi rangját sokkal inkább köszönheti egyedülálló vizuális világának, mint hőspárosának és meséinek.

A rajzoló, a 2000 első hetében elhunyt Goseki Kojima a 60-as évek végétől vált a szamuráj-képregények szentháromságának tagjává: a korelnök Sanpei Shiratóhoz és a nagy rivális Hiroshi Hiratához hasonlóan egyrészt szokatlanul naturális (brutalitástól és szexualitástól sem visszariadó) képekkel, másrészt kirobbanó intenzitású ábrázolásmóddal szállt szembe a műfaj korábbi darabjaival. Noha amerikai társaival ellentétben a manga eleve a mozgásábrázolásról szól és az önálló panelek kidolgozása helyett a képkockák kapcsolatára helyezi a hangsúlyt (a japán rajongó nem annyira olvassa, inkább nézi a képregényeket, viharos gyorsasággal falva a telefonkönyvnyi köteteket), Kojima a helyi sztenderdhez szokott befogadót is elkápráztatja filmszerű stílusával. Műveibe merülve az ember hamarosan moziban találja magát, bravúros montázsszekvenciákat követ, miközben folyamatosan váltogatja az objektív kívülálló és a szereplők szubjektív nézőpontját (esetenként egy haldokló utolsó pillantásával tekint fel gyilkosára, vagy egy zuhanórepülést végző vércse válla felett néz le a hősre) – a művész mintha csak erre a pozícióra utalna játékosan, amikor a flashback-képkockák alsó szélére néha odafesti a mesélőt és hallgatóságát is, mintha csak hatalmas vásznon követnék a történetet.

Kojima esetében nem csupán kötelező udvariasság a „Kurosawa filmjei inspiráltak” közhellyé koptatott kijelentése: az egyetlen kollégái közt, aki bravúros ritmusérzékével valóban képes állókép-sorozatokba ültetni a filmrendező-sensei akcióit. A két művész szoros kapcsolatát nemcsak a rajzoló pályájának utolsó szakasza bizonyítja ékesen (amelynek gerincét konkrét Kurosawa-adaptációk képezik), de a Kozure Okami oldalai is. Noha a rendező legismertebb kézjegyét jelentő teleobjektíves fordított perspektívával nemigen kísérletezik, Kojima előszeretettel helyezi a tetőpont összecsapását valamilyen textúrába: a mangák által kedvelt intenzív erővonalak a Magányos Farkas meséiben a kép szerves részeivé válnak, legyenek azok a Hét szamurájból ismert égszakadás cseppjei („Esőre várva”), a Testőr poros szélvihara („Az álnokság nyolc kapuja”), netán kavargó avar vagy hullámzó fűtenger – az egyik történet elején például levegőbe szórt aranytallérok záporában zajlik le a villanásnyi pengeváltás. Szívesen idézi meg a Sanjuro trendteremtő fináléját döntő összecsapásainál, a pár kockás akció eredményét egyetlen vércsík, majd a vesztes elnyújtott összecsuklása jelzi (utóbbinál a „kamera” néha rázoomol az áldozatra). Képregény-rajzolótól szokatlan módon Kojima még a különféle áttűnések eszköztárát is felhasználja (például egy térkép ábrái felhős tájképpé alakulnak az egymást követő kockákon), a Kurosawa szívének ugyancsak kedves gyorsmontázsokról nem is beszélve – néhol az akciójelenet minden kockája közé beilleszt egy-egy reakcióképet az esemény szemtanúiról. Az összhatás lenyűgöző és a maga korában teljesen újszerű – azóta nemcsak a műfaj hazai művészei (mint a Blade-et jegyző Hirokai), de az amerikai comics vezéralakjai is (élen Frank Millerrel) előszeretettel merítenek belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1740