KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cserébe az életért

Lajta Gábor

Lejárt szavatosságú, leértékelt, kiárusított, kidobott – utánunk dobott. Ez juthat eszünkbe erről a tíz évvel ezelőtti filmről, mely még csak nem is „hollywoodi giccs”, hanem hollywoodi műteremhulladék. Kizárólag Robert de Niro legelfogultabb híveinek ajánlható, akik azért a körülbelül húsz percért, melyben kedvencük kétségkívül természetesen mozog a kamera előtt – akár egy Actors-stúdió-beli helyzetgyakorlaton –, képesek végigülni egy fárasztóan izgalommentes krimit. Ráadásul De Nirót már az első jelenetben elteszik láb alól, így őt csak ügyetlen flash-backekben és elnyújtott dialógusokban idézik meg. Csak csodálkozhatunk, hogy ennyi párbeszédből sem tudunk meg a szereplőkről semmit: miért volt „nagy tehetség” a meggyilkolt fiatal pornófilmrendező, miért ült korábban tíz évet testvérbátyja, aki öccse gyilkosának nyomába eredt? A nyögvenyelős történet aztán pánikszerűen véget ér: a testvérbáty – hasán hatalmas lőtt sebével – teátrálisan leszámol öccse gyilkosaival. Talán ha mindez úgy lenne rossz, hogy átfordulna saját ellentétébe, akkor még jó is lehetne. És ha mondjuk Godard rendezné. Ha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5436