KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztrájktól megbénítva

Sajóhelyi Gábor

Az ausztrál filmgyártásnak kevés értéke jutott el eddig hozzánk. Nálunk is a Mad Max szadizmusa és a Krokodil Dundee naiv civilizációkritikája a legkelendőbb ausztrál importcikk. Richard Lowenstein filmje még ilyesfajta kétes értékkel sem bír, céljában és megvalósításában egyaránt zavaros.

Pedig a jó szándék vitathatatlan. Lowenstein az 1937-es korumburrai bányászsztrájk történetét idézi fel. De hogyan? A szakszervezeti ülés folytatólagosan rámontírozódik az Üdvhadsereg bősz zsoltárénekléseire; a Vörös Zászló című mozgalmi dal (véletlenül vagy szándékosan?) az Oh, Tannenbaum karácsonyi dallamát idézi; a funkcionárius dublini kupiét énekel; a lengyelül gajdoló sztrájktörőt erőszakkal leitatják, s közben szól a „black leg” ballada. A sztrájk leginkább egy kanmuri és egy cserkészdzsembori leverésének látszik. Szatíra esetében ez elfogadható, sőt szükséges és élvezetes, itt azonban érthetetlen és visszataszító.

Hiába szólal meg a film elején és végén a hitelesség érzetét erősítendő az 1937-es sztrájk két még élő vezetője, Wattie és Agnes Doig, a történelem olyasfajta „átstilizálása,” szubjektív átértelmezése folyik itt, mint Forman amerikai filmjeiben (mindenekelőtt a Hairben). A magyar szöveg is „formanizált”: jaj, csak senki meg ne sértődjék a nyelvvédőtől a politikusig! Pedig a bányászok sehol sem beszélnek olyan „irodalmiasan”, mint itt. Bizony a lapáttól kezdve az „oroszokig” sokszor elhangzik az az ominózus angol jelző, amelyet a magyar szinkron szemérmesen félrefordít. A stílusértéken túl jelentést is hordoz; hiba volt elhagyni.

Ez a sablonokkal terhes, minden jelenetében előre kiszámítható film, fiaskó. Még igazi színészi játékkal sem ajándékoz meg minket, nemhogy esztétikai vagy szociológiai felfedezésekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4937