KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Prérifarkas Blues

Vörös András Csaba

 

Kamaszkor, bizonytalanság, lázadás, szerelem, felnőtté válás, no meg az amerikai foci: ezt kívánja bemutatni nekünk Mr. Robbins.

Elnagyolt figurák, kiszámítható dramaturgia, eddig már sokszor (és érdekesebben) felvetett problémák, hatásos (olykor hatásvadász) képek és az amerikai foci. Ennyit sikerült összehozni.

Pedig a kezdet ígéretes. Ott van mindjárt a kisváros neve: West Canaan. Itt azonban véget ért az alkotók tudománya. A név csak név marad. Aztán már a második percben megjelenik a vásznon egy kissrác, hatalmas fakereszttel a hátán. Még reggeli közben sem veszi le, hogy egyebekről ne is beszéljünk. A néző meg izgatottan várja, mi is lesz ebből – sajnos, hiába. Viszont arról a sportról, amit odaát football-nak hívnak – bár elsősorban nem lábbal játsszák -, elég sokat megtudunk. Persze nem a szabályokat, ez egy tengerentúli nézőnek a kisujjában van. Inkább azt, mennyire kemény sport is ez: védőfelszerelés ide vagy oda, gyakoriak a súlyos sérülések. A látvány azonban felejthetetlen – a filmben is. Azt hiszem, ha egyszer az amerikai foci elkötelezett rajongója leszek, az indítást Charles Cohen operatőrnek köszönhetem.

Ennél többet ne várjunk a Prérifarkas Bluestól. A sztori nem tartogat meglepetést, a figurák tipikusak és felszínesek. Aki gonosz, az nagyon gonosz, aki szerény, az nagyon szerény, aki érzékeny az nagyon érzékeny. A végén persze tanulság is van – ahogy ez már lenni szokott. Ha a szó eredeti értelmét nézzük, remekművel, vagyis mestermunkával állunk szemben. Ma ezt úgy mondanánk, becsületes iparosok tisztességes munkáját láttuk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4550