KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ikrek

Kis Anna

 

Hans Fabian Wullenweber láthatóan sokat bolyongott, mégis eltévedt a filmművészet útvesztőjében, amikor elkészítette Ikrek című művét. A gyász fájdalmától megbuggyant harmincas nő pszichodrámája, a „kisember nagy történetbe keveredik” típusú fiatal srác bizonytalan tévelygése, majd felemás magára találása és az elmebetegségig féltékeny, elnyomó anya figurája egy-egy ecsetvonás a dramaturgiailag ingatag lábakon álló történetben – klasszikus, prototípus-karakterek címkéjét ragasztja a rendező tökéletesen megformálatlan, elnagyolt szereplőire. Ezt a hiátust, amelyet a vele járó, már-már groteszkbe hajlóan sablonos színjátszás vagy annak teljes hiánya tetéz, az egymás hegyére-hátára hányt képi stíluselemekkel igyekszik ellensúlyozni a rendező. Egyik pillanatban dogmásan realista, és a műfaj kamerakezelésének legidegtépőbb válfajával próbál drámát teremteni: kesze-kusza hadonászással ad felmentést magának a jelenet megrendezése, színészeinek pedig a jelenet eljátszása alól. A dramaturgiailag fordulópontot jelentő indulatos dulakodás során például nem is látjuk a szereplőket, hiába is fáradoznának. Másutt viszont a film hirtelen annyira anti-dogma, amennyire csak tőle telik: feje tetejére, oldalára fordított képek hivatottak valamit kiváltani, nem tudom, mit, mondjuk hatást. Mindezek után akkor csodálkozik igazán a néző, amikor az eklektikus és felettébb fárasztó egyveleg közepette egyszer csak lepereg egyetlen, remekbe szabott jelenet is: Lars, a főhős makulátlan golfütést produkál. Ezért viszont még nem érdemes a moziba rohanni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1850