KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szesztolvajok

Baski Sándor

Angel’s Share – 2012, brit. Rendezte: Ken Loach. Írta: Paul Laverty. Kép: Robbie Ryan. Szereplők: Paul Brannigan (Robbie), John Henshaw (Harry), Gary Maitland (Albert), Siobhan Reilly (Leonie), William Ruane (Rhino). Gyártó: Wild Bunch / Why Not Productions. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 101 perc.

Ken Loach sajátos vetésforgóban készíti filmjeit. A fajsúlyosabb, politikai és ideológiai kérdéseket tárgyaló dolgozatokat hétköznapibb, „szociális realista” történetek követik. A korrupciós thriller műfajába belekóstoló Halál sugárút után így új filmjével ismét kedvenc kisember hőseihez tért vissza. A cannes-i Fesztiválon a Zsűri díját elnyerő Szesztolvajok sem hagy kétséget a felől, melyik terepen mozog otthonosabban a rendező.

Ezúttal nem csak a stílust, de a helyszínt illetően is hazai pályán dolgozhatott. Loach ugyan nem glasgow-i illetőségű, de többször bemutatta már a skót város kevésbé festői kerületeit és keményfejű lakóit (Nevem, Joe, Édes kamaszkor, Még egy csók). A Szesztolvajoknak is kallódó, bűnnel flörtölő fiatalok a főszereplői (amatőrök alakítják őket, kiválóan), akiknek a bíróság, közmunka formájában, hajlandó még egy utolsó esélyt adni. A Loach állandó forgatókönyvírója, Paul Laverty által jegyzett történet a sebhelyesharcú Robbie-ra koncentrál, aki barátnője és hamarosan megszülető gyereke miatt változtatni akar életén. Egy jóval vigasztalanabb tanmesében a fiú megpróbálna kitörni a deprimáló környezetből, majd a fináléban – a nézővel együtt – ráébredne, hogy csodák nincsenek, mert ha sikerül is rövid időre kilépni a testi és lelki nyomorból, a múltja vagy a génjeibe kódolt sorsa úgyis visszahúzza. Az idős korára némileg szentimentálissá váló Loach abban különbözik rögrealizmusban utazó kollégáitól, hogy akkor sem hajlandó a kilátástalanság üzenetét közvetíteni, ha ennek érdekében hollywoodi dramaturgiához kell nyúlnia. Robbie is szembesül azzal, hogy a társadalom (beleértve barátnőjének családját) már leírta őt, akad mégis valaki (a közmunka program felügyelője), aki jó humanistaként nem akar lemondani róla. Neki köszönhetően kiderül, hogy a fiúnak van egy különleges tehetsége, de még mielőtt ezzel élni tudna, Laverty – hasonlóan a Barátom Eric fináléjához – beemel itt is egy műfaji szálat. (A heistfilmes csavart a magyar cím sajnos otromba módon felfedi.)

A Szesztolvajok a remény és az optimizmus filmje, ugyanez a történet egy vegytiszta zsánermoziban mégis joggal minősülne naiv és életidegen mesének. Loach azonban, mint mindig, ezúttal is megkérdőjelezhetetlenül hiteles miliőt és karaktereket teremtett, így még a nem túl elegáns deus ex machina-megoldások is megbocsáthatóbbnak – és a szereplők szempontjából megérdemeltnek – tűnnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11277