KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Bárcsak

Tosoki Gyula

If Only – angol–amerikai, 2004. Rendezte: Gil Junger. Szereplők: Jennifer Love Hewitt, Paul Nicholls, Tom Wilkinson. Forgalmazó: Pro-Video. 91 perc.

Az egyazon történetminta alternatív változatait felvonultató filmtípusra Frank Capra Az élet csodaszép című, 1946-es munkája nyomán csodálkoztak rá először az újításokra fogékony nézők, de a rendezőnek jó ideig nem akadt követője. A kortárs színtéren viszont népszerű lett ez a forma, amit jól mutat, hogy lengyel, német, brit, francia és hollywoodi variánsai egyaránt léteznek (lásd például a Véletlen, A lé meg a Lola, A nő kétszer, a Smoking/No Smoking vagy az Idétlen időkig című opuszokat). A nyolcvanas évek óta tévésorozatok iparosaként ismert, és a mozifilmek világába csak elvétve betévedő Gil Junger rendező is rácsatlakozott a trendre, és egy bimbózó kapcsolat távlatairól értekezett. A Bárcsak a caprai örökség felé húz, felvállaltan érzelmes–ábrándos darab. A Londonban játszódó film egy amerikai lány és egy angol fiú szerelméről mesél, pontosabban arról, hogy sokkélménye után a fiú miként ébred rá eltagadott érzéseire, és mi módon igyekszik artikulálni azokat. A maníros–modoros mondatokkal és szituációkkal teli expozíció langymeleg tucatromatikát ígér, ám szerencsére egy még éppen időben érkező fordulattal a tempó felpörög, és az egyhangúságot suspense-helyzetek váltják. A film legerősebb része következik, idővel azonban újra leül a sztori, és az abszolút mélyponton – egy irritálóan valószerűtlen pillanatban – Jennifer Love Hewitt nagyzenekari kísérettel elénekli saját szerzeményét. Itt kevés választja el a filmet attól, hogy tökéletesen érdektelenné váljon, az utolsó néhány perc azonban újfent tartogat izgalmakat, sőt még a szeretet megváltó erejéről szóló közhelygyűjtemény beiktatása sem okoz különösebb problémát. Az már sokkal zavaróbb, hogy az ismételten Hewitt kisasszony énekesnői ambícióit demonstráló zárlat úgy fest, akár egy ódivatú videó.

Extra: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10968