KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/január
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Lumière vonatán A mozgókép Pacific Szimfóniái
• Peternák Miklós: A következő száz év Filmutópia
HISTÓRIA
• N. N.: A tizenötezredik pillanat Minden kép kordokumentum?
• Bori Erzsébet: Itt lapátol a kommunista párt! Privát Németország
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Pelikán ladikján Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Sneé Péter: Honi kihívások Beszélgetés Gárdos Péterrel
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Schubert Gusztáv: A vérnősző angyal Született gyilkosok
• Könczöl Csaba: Játék és szimuláció Ölj számítógépen!
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Ha Bolyai, akkor nem-euklideszi Frivol múzsa
• Váradi Júlia: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
• Kovács András Bálint: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az elfeledett nevetés Pordenone
RETROSPEKTÍV
• Bori Erzsébet: Élet a dobozban Film-múzeum
• Antal István: A szem és a fül Lengyel avantgárd
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Bronxi mese
• Bori Erzsébet: Kétségek között
• Bíró Péter: A specialista
• Mockler János: Egy lány miatt
• Schubert Gusztáv: Veszélyes vizeken

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

I. Q. – A szerelem relatív

Nánay Bence

Albert Einsteint mindenki ismeri. Jellegzetes az arca. Nem csoda, hogy annyi filmben látni. Főleg komédiákban. Vannak közöttük jobbak, mint Oldřich Lipsky filmje, az Uraim, megöltem Einsteint. És persze vannak gyengébbek is, például az Einstein Junior, a rengeteg tévésorozatról nem is beszélve.

Az I. Q. című filmvígjáték is Einsteinről szól. Derekasan ki is aknázza – mintegy mellékesen – az Einstein-filmek standard poénjait. Itt azonban nem a relativitáselmélet atyja az igazi főszereplő, hanem az unokahúga, aki amellett, hogy szép, még zseniális matematikus is. És éppen egy írni-olvasni alig tudó autószerelőbe szeret bele.

Világos a film alapötlete; egyik oldalon a tudomány, másik oldalon az élet. Ez az éles, kizárólagos szembeállítás, ami Einstein szórakozott figurájának a lényegéhez tartozik, a fiatalok jeleneteit csaknem élvezhetetlenül érzelmessé teszi. És ezt még az autószerelőt alakító Tim Robbins játéka sem tudja ellensúlyozni.

Tim Robbins lassan Hollywood első számú férfi sztárja lesz. Egymás után kapja a nagyobbnál nagyobb szerepeket olyan filmekben, mint A nagy ugrás vagy az idén hét Oscarra jelölt A remény rabjai. Az már Altmannal forgatott filmjeiben (A játékos, Rövidre vágva) kiderült, hogy Robbins kiváló színész. Itt, a fél-analfabéta autószerelő szerepében is megtesz minden tőle telhetőt. Az I. Q. mégsem őmiatta igazán szórakoztató filmvígjáték. Hanem a jó öreg Albert Einstein figurája miatt, Walter Matthau játssza, aki még mindig képes egy középszerű filmet élvezhetővé tenni. Azt hiszem, erre mondják, hogy nincs új a nap alatt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=871