KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/január
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Lumière vonatán A mozgókép Pacific Szimfóniái
• Peternák Miklós: A következő száz év Filmutópia
HISTÓRIA
• N. N.: A tizenötezredik pillanat Minden kép kordokumentum?
• Bori Erzsébet: Itt lapátol a kommunista párt! Privát Németország
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Pelikán ladikján Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Sneé Péter: Honi kihívások Beszélgetés Gárdos Péterrel
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Schubert Gusztáv: A vérnősző angyal Született gyilkosok
• Könczöl Csaba: Játék és szimuláció Ölj számítógépen!
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Ha Bolyai, akkor nem-euklideszi Frivol múzsa
• Váradi Júlia: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
• Kovács András Bálint: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az elfeledett nevetés Pordenone
RETROSPEKTÍV
• Bori Erzsébet: Élet a dobozban Film-múzeum
• Antal István: A szem és a fül Lengyel avantgárd
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Bronxi mese
• Bori Erzsébet: Kétségek között
• Bíró Péter: A specialista
• Mockler János: Egy lány miatt
• Schubert Gusztáv: Veszélyes vizeken

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ballistic – Robbanásig feltöltve

Pápai Zsolt

 

Nincs művészet, amelyben a különböző stílusirányzatok vagy éppen divatok oly rövidlejáratúak lennének, mint a filmben, trendek jönnek és mennek, egyetlen évtizednél tovább sosem maradva. A nyolcvanas évek közepén az egész világot delejezték John Woo és hongkongi harcostársai a heroic bloodshed kikeverésével, azonban mára ez a műfaj is kifáradt, a szellemétől megérintett filmek java így jobb esetben érdektelennek, rosszabb esetben komikusnak hat.

Szó se róla, a Ballistic alkotói mély alázattal nyúltak a zsánerhez, vérkomolyan vették a műfajt – de éppen ezzel travesztálták azt. A meglehetőst bárgyú, ámde kusza vonalvezetésű sztori egy apró, az emberi bőrbe beépíthető új csodafegyver körül bonyolódik, amit a gonoszok gonosza iparkodik megszerezni, mindhiába, mert összeakad a gyilkosok gyilkosaival. A három központi figurát mozgató mesében jó ideig az sem világos, hogy ki harcol ki ellen, de ennél is nagyobb zavart okoz, amikor végre tisztázódnak a viszonyok. Az összekutyult motivációk leplezése, illetve a narratív lyukak kitömködése céljából a – nomen est omen – Kaos művésznévre hallgató, thai származású direktor élesben vett és keményre főtt akciójelenetek sorával próbálkozik, amelyek kivitelezése annyira leköti figyelmét, hogy a színészek instruálására már végképp nem marad energiája. Hagyján, hogy Ray Park egyetlen pillanatra sem mutathatja meg kivételes harcművészeti adottságait, a mufurc Antonio Banderas, a mord Lucy Liu vagy az örökösen hunyorgó Gregg Henry még a film és műfaja iránti maradék bizalmat is kiöli a nézőből. A heroic bloodshednek maga John Woo adta meg a kegyelemdöfést hollywoodi munkáival a kilencvenes évek elején, és a feltámasztására nem is tett kísérletet azóta. Amit azonban Woo tud, azt Kaos nem. A zsáner ideje lejárt, a Ballistic ezért is nagyon fájdalmas élmény. Fájdalmas, mint golyó a fejben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2283