KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

D’Artagnan lánya

Déri Zsolt

Bertrand Tavernier érdemei számosak. Kiváló filmtörténész, akinek nem derogált, hogy Az amerikai mozi harmic éve című alapművét két évtized elteltével Az amerikai mozi ötven éve cím alatt naprakészre bővítse. Olyan míves filmek rendezője, mint a Halál egyenes adásban vagy a Vidéki vasárnap. A Coup de torchon gyarmati krimijében elsőrangú fekete humorról tett tanúbizonyságot, a Béatrice passiója középkori drámájában pedig élete legjobb szerepét bízta a más rendezők által leginkább csak csodaszép díszletként használt Julie Delpyre. Ötven felett dupla sebességre kapcsolt a mester, az elmúlt két év alatt három filmet forgatott: kettő közülük – a drogzsarukat bemutató L 627 és a tizenéves gyilkosokról szóló A csalétekkemény, kegyetlen, realista vádirat, a D’Artagnan lánya ellenben habkönnyű, önironikus muri. Leginkább azoknak ajánlható, akiknek csak homályosan rémlik A három testőr, így arra sem emlékeznek, hogy a gonosz Milady cselszövése folytán a kis Constance elhalálozott, mielőtt még bárminemű gyermeket szülhetett volna D’Artagnannak. Aki csak a Walt Disney-stúdió legutóbbi infantilis adaptációját látta, már meg sem hökken, ott az éppen Julie Delpy által megtestesített díszlet-Constance ugyanis életben maradt.

1654-et írunk. Egy jövendő afro-amerikai menekül a francia erdőben, majd beront egy kolostorba, ahol a rendfőnöknő folyékonyan beszéli az elefántcsontpartit (Zombikokena? Kuzubulandi!). Az üldözök ölnek és dúlnak, erre a klastromban felcseperedett címszereplőnő férfiruhát ölt, és meg sem áll Párizsig, hogy rég (nem) látott atyjától, D’Artagnantól kérjen segítséget. A morc öreg gascogne-i kötélnek áll, és előkeríti hajdani testőrcimboráit (az egyik ingeket vasal, a másik arcpakolásban dédelget egyházatyai ambíciókat, a harmadik meg már maga sem tudja hányas ügynök), hogy egy utolsó utáni kalandban ismét megmentsék egy gonosz összeesküvéstől a francia királyság intézményét. Ezúttal segítségükre van a kardforgatás tudományát génjeiben hordozó címszereplőnő és hódolója, a jobbára csak tollat forgató Toprongy Quentin.

Bertrand Tavernier és muskétásai elkészítették a Húsz év múlva alternatív változatát, de közben egy pillanatig sem vették komolyan magukat. A kardozós filmet nézni 1996-ban már ásítóan unalmas dolog, ám Philippe Noiret, Samy Frey és a többiek jókat bohóckodnak, Tavernier pedig – akárcsak a Béatrice passiójában – ismét egy ügyetlen, kissé feminin ifjoncot játszat el Nils nevű fiacskájával. Sophie Marceau Zulawski alatt volt már jó színésznő, ezúttal azonban sem előnyére, sem hátrányára nem válik a produkciónak.

A végén aztán egyenként előjön mindenki, bemutatkoznak és vigyorogva meghajolnak a kamera előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=199