KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Rupert Sanders: Páncélba zárt szellem

Kapunyitási pánik

Andorka György

A hollywoodi verzió fényes páncéljából hiányzik a szerzői vízió szelleme.

 

Míg a Neurománc idején az ember-gép fúzió még hiperbolikus tündérmesének (vagy épp rémmesének) számított, a híreket követők manapság már a zsigereikben érezhetik, hogy az „érintetlen” emberpéldányok évtizedeken belül régimódi furcsaságok lesznek, akár a bakelit lemezjátszó az iTunes korában. A Parkinson-kórt kordában tartó mélyagyi stimulátorok, vagy a sérült hallósejteket kiváltó digitális implantátumok százezrek számára mindennaposak, a technológiák pedig kilépőfélben vannak a szűk orvosi alkalmazás területéről – Elon Musk tavaly már a kognitív képességeket felturbózó neurális protézisháló pedzegetésével borzolta a kedélyeket, ami elmozdulást jelentene egy valódi ember-számítógép interfész megvalósítása felé. A „jövősokk” permanens és egyre fokozódik – a labda nem is szállhatna magasabban, ha egy cyberpunk-klasszikus élőszereplős újragondolása van porondon.

Masamune Shirow mangája, középpontjában egy kiberterroristák elhárítására szakosodott szervezettel, az évek során komoly franchise-zá nőtte ki magát, az 1995-ben elkészült első anime-adaptációja pedig elsőrendű kultúr-exportcikk lett – köztudott, hogy a Mátrix helyenként beállítások szintjén megidézte a négy évvel korábbi elődöt. A 2017-es Páncélba zárt szellem kissé hálátlan albérlőként lakja be a kulcsrakészen kapott világot, a termékmegkülönböztető egzotizáláshoz jobbára elegendőnek tartja a vizuális motívumokig lenyúlni, egyebekben pedig igyekszik lenyesni a befogadást megnehezítő sallangokat. A film nem utal sem a geopolitikai felállásra, sem a fiktív történelmi háttérre, az eredeti univerzum faktuális részletgazdagságát lesoványítja a megszokott műfaji toposzok alapformáira: sötét nagyvállalat, megbízhatatlan kormányzat, ludditák és törvényen kívüli zónák, a jól ismert Cyberpunkopolisz színpadán előadva. Utóbbi jelenti a film legfőbb erősségét – unikornis ide vagy oda, kanonikus státuszát a Szárnyas fejvadász is jórészt egy lenyűgözően eredeti vizuális mémkomplex világra szabadításának köszönhette. A filmváltozat főként az első két egészestés animéből újrahasznosított anyagot prezentál, köztük olyan, dedikált főhajtásokkal, mint a százujjú gépelő, vagy a sekély vízben, láthatatlan ellenféllel zajló küzdelem – ám az összhatás lehengerlő: a piszkosszürke égbolt alatti jövő még sosem volt ennyire életteli, a 3D-verzió szinte szinesztéziásan kelti fel a jelenlét élményét.

A metabolista lakóépületekkel és gigászi holografikus reklámokkal tűzdelt dzsungelben múltját és identitását kereső, emlékfoszlányoktól kísértett Őrnagy sztoriváza eközben kitűnően simul az ezredforduló utáni, pszichológiailag motivált hősök trendjébe, ám az, hogy a film erre a „mi voltam” kérdésre fűzi fel a történetet, ahelyett, hogy az eredetit mozgató „mi vagyok”-ra koncentrálna, valójában biztonsági játékot űz. Hiszen az izgalmas és korszellembe vágó kérdés az lenne, amit nemrégiben a Westworld egy teljes évadon keresztül, intenzíven körbejárt: mit is jelent embernek lenni, és mi lehet az öntudat – valamint mi a következménye, ha Descartes-i állat-gépként tekintünk egy lényre, aki így jogok nélküli szerkezetté válik (üvöltése az élveboncolás közben nem más, „mint amikor az ingaóra elüti a pontos időt”, ahogy Luc Ferry fogalmaz). Mi lesz, ha sejtenként hozzányúlok egy rendszerhez, mikor szűnik meg önmaga lenni, és alakul át valami mássá? Hősünktől azt a kissé „nesze semmi, fogd meg jól”-nak hangzó egzisztencialista konklúziót kapjuk, nem az emlékeim, a tetteim határoznak meg, legyek bár szilícium vagy szén. Az anime merész, elgondolkodtató befejezéséből pedig köszöni, nem kér: az Őrnagy, akit itt kényszer helyett csak invitálnak – a darwini törvény helyett a franchise-okat mozgató törvénynek engedelmeskedve – nem transzcendens tudatként lép ki a történetből, hanem múltjával leszámolt, eltökélt rendfenntartóként folytatja a munkát.

A referenciaként mindössze egy éppen csak nézhető iparos munkát (Hófehér és a vadász) felmutató Rupert Sanders ez alkalommal kétségtelenül odatette magát, a végeredményen mégis átüt az alapanyagnak való túlzott behódolás és a markáns szerzői vízió hiánya. Bár ez a hollywoodi tiszteletkör nem éppen evolúciós ugrás, minden hiányossága ellenére szemet gyönyörködtető, hangulatos darab – hogy életképes hajtásnak bizonyul-e a családfán, azt pedig inkább az utódok döntik majd el.

 

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) – amerikai, 2017. Rendezte: Rupert Sanders. Írta: Masamune Shirow mangájából Jamie Moss. Kép: Jess Hall. Szereplők: Scarlett Johansson (Őrnagy), Juliette Binoche (Dr. Ouelet), Pilou Asbaek (Batou), Michael Pitt (Kuze), Takeshi Kitano (Aramaki). Gyártó: Arad Productions / DreamWorks / Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 106 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13217