Krónika

Delbert Mann (1920–2007)

Schubert Gusztáv

Egyike volt az első tévérendezőknek, sikeres mozikarrierjét is kisképernyős tapasztalatának köszönhette, a korabeli Hollywoodban nem volt szokásos az a fajta kisrealizmus, ami korai mozifilmjeit jellemezte. A Paddy Chayefsky forgatókönyvéből készült Marty (1955) és a Legénybúcsú (1956) a kosztümös cinemascope fénykorában meghökkentően frissnek hatott. Marty Pilletti, a félszeg agglegény kínos-keserves szerelmi története, ez a bronxi utcán talált mindennapos história váratlanul elcsábította a nézőket a peplumos izomkolosszusoktól meg a noir rámenős nagyfiúitól, begyűjtött négy Oscart és ráadásként még az Arany Pálmát is elhozta Cannes-ból, miközben 5 millió dollárból 340 milliót csinált. Amerikát levette lábáról az egyszerűség. A Sophia Loren és Anthony Perkins főszereplésével készült O’Neill-adaptáció, a Vágy a szilfák alatt (1957) a lélektani realizmusnak még nem fordított hátat, de a puritán tévés stílusnak már igen. A hatvanas években Delbert Mann gyakorlatilag betagolódott a régimódi hollywoodi szisztémába. A későbbiekben ugyan visszatért a televízióhoz, de már csak biztonsági kűröket futott, kikezdhetetlen klasszikusokat adaptált (Copperfield Dávid, Jane Eyre, Nyugaton a helyzet változatlan). Ma már por lepi őket. A reménytelen lúzernek látszó Marty (Ernest Borgnine) csodás, de nagyon is hihető átváltozása, ahogy a szemünk láttára lesz „nagydarab, kövér és csúnya” bronxi henteslegényből a filmtörténet egyik legszimpatikusabb szerelmese, az viszont örök, akár a szőkék és kékszeműek összeesküvése.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 03. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9255

Cikk értékelése:

szavazat: 1634 átlag: 5.44