KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fedora

Molnár Gál Péter

Legjobb a címe. Sarah Bernhard-t idézi föl. Mégsem Sardou megfilmesítése és nem is a féllábú tragika életmozija. Ki hát Fedora? Hatalmas napszemüvégben, széles karimájú kalapban (vagy svájci-sapkában), sálakkal, kendőkkel, ellenfényben megjelenő hajdani mozicsillag. Mintha Greta Garbo volna Billy Wilder új filmjének hősnője. S az is. Egy Garbo-reinkarnáció, aki Korfu szigetén kíséretének fogságában vergődik távol az élettől és távol azoktól a régi filmektől, amiknek megcsinálása után Billy Wilder annyi sóhajt ereszt meg, miközben ironizál a „szakállasok” kézikamerás filmjei fölött.

A Garbo-pletykáriumból táplálkozik a Fedora. Valamint Orson Welles Aranypolgárából. Onnan meríti legalábbis dramaturgiáját, cserépinformációkból portrét összeállító türelemjátékát. Olyan messze esik azonban a Fedora az Aranypolgártól, mint Kalifornia Nyugat-Németországtól, ahol Wilder filmje készült.

Wilder vonzódik az álruhás történetekhez, ahol a személyiség bújócskázása tetten érhető (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Egy, kettő, három, Sherlock Holmes magánélete). Ezt a bécsi ihletésű színésznőregényt azonban kínos nehézkességgel beszéli el, körülményesen teregeti elénk, jóllehet rendezői erényeinek szinte egyetlenje volt mindeddig, hogy ügyes beszélőnek bizonyult, aki ízletesen és jól tagoltan tud elmondani egy érdekes történetet.

A Fedora kínos film egy kiöregedett filmcsillagról, akit Marthe Keller és Hildegard Knef alakít. A kastély, a sztár allűrjei, az alakját körülvevő titokzatosság Billy Wildernek azonban nem ebben a filmjében sikerült, hanem az 1950-ben készült Sunset Bulvardban, ahol Eric von Stroheim, Buster Keaton és Gloria Swanson személyes jelenléte és nimbusza segített megteremteni a letűnt csillagoknak ironikus és romantikus érdekességét.

Mi Fedora családi neve? Talán: Melo. Leánykori, német nevén: Kitsch. (Magyarul: Giccs.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7976