KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámokfutó

Koltai Ágnes

A szocialista kriminek nincs Poirot-ja, Maigret-je, de még Kojakja és Columbója sem. Szürke, „tulajdonságok nélküli” hivatalnokok végzik mindennapi munkájukat; ki tudja miért, semmi könnyedség, természetesség nincs a viselkedésükben, sehol egy egyéni gesztus. Roman Załuski is csak tisztes nyomozást jelenít meg filmjében.

Az érthető, hogy az ámokfutó gyilkos hangsúlyozottan szürke, hétköznapi figura. Kopott ballonkabátja, elnyűtt táskája, fáradt vonásai senkiben sem ébresztenek gyanút. Belevész az élet forgatagába, épp ezért veszélyes. De miért, hogy a mindannyiunkra leselkedő veszélyt csak jellegtelen, arcnélküli nyomozók háríthatják el? Az egysíkú, fád, unalmas hősök tönkreteszik a legjobb sztorit is, ráadásul az Ámokfutó cselekményvezetése nehézkes, hosszú a történet „felvezetése”, az áldozatok kiszemelése egy-egy különálló kis betét.

Becsületes mestermunkát láthatunk, kár, hogy a nyers valóságtól nem rugaszkodott el a rendező, hiszen karakteresebb figurákkal, pontosabb cselekménnyel legalább azt érzékeltethette volna, hogy mennyire nem ura az ember sorsának: egy vagdalkozó” őrült bármikor végezhet velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7160