KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Elcserélt szerelem

Szalma és csiriz

Lukácsy Sándor

 

Szalkai Sándor új filmvígjátéka egy pesti fiatalemberről szól, aki természetesen szerelmes. Egy kőszegi kiránduláson új csajjal ismerkedik meg, belészeret, s mindjárt be is telepíti a szülői hajlék fiúi különszobájába. A pesti kislány, mit sem tudva a fordulatról, meg-megjelenik a fiú lakásán; a szülők dolga, hogy a vetélytársnők találkozását megakadályozzák. Izgatott keresztbe-kasba utazgatás kezdődik Pest és Kőszeg között, melyben nemcsak a fiatalok vesznek részt, hanem a fiú apja, sőt a kőszegi csaj férje is. A kőszegi csaj könnyűvérű démon, megpróbálja elcsábítani az apát, ez azonban, némi ingadozás után, elmenekül a kisvárosi szállodaszobából, nem akarván megcsalni a fiát. Áldozata, sajnos, teljesen hiábavaló, mert Pesten közben minden elrendeződött: a fiú dobta a kőszegi démont, s új pesti kislányba lett szerelmes, és az elhagyott pesti kislány is megvigasztalódik egy új fiúval. A démon pedig visszamegy a férjéhez. A szülők tág szemeket meresztenek a fiatalok folyamatos össze- meg szétboronálódása láttán, mindvégig értetlenül asszisztálnak a történethez.

Nem is tehetnek egyebet. Ezeket a fiatalokat ugyanis nem lehet megérteni. Viselkedésük motiválatlan. Megszoktuk, hogy könnyedebb vígjátékokban a szereplőket szeszélyes dróton rángatja a szerző egyik tótágas helyzetből a másikba. De a jellemzésnek, a cselekedetek motiválásának legalább valami halvány mázát elvárjuk. Itt azonban a rendező (és szerzőtársa, Kállai István, akinek a novellájából készült a film) még a látszatról sem gondoskodott. Miért akarja elcsábítani a kőszegi démon az apát? „Nekem mindig az ilyen érett férfiak tetszettek” – mondja. Mármost ez mi? Egy közhely paródiája? A film menete sehol sem mutat fel parodizáló szándékot, marad tehát a közhely, a maga eredeti, zörgő mivoltában.

Egy múzeumban, mely rosszul értelmezett tágassággal határozta meg gyűjtőkörét, történelmi személyiségek szobrait látom – szalmaszálakból. Sápadt figurák és szánalmas látvány. Akárcsak ez a film: vérbőnek szánt szereplőiből éppen az hiányzik, ami emberi lénnyé tenné őket: a vér. Szalmából vannak.

A szalmaszálakat persze valamivel össze kellett ragasztani; mondjuk csirizzel. A csiriz az eszmei mondanivaló. Annak idején megesett, hogy gimnazista lányom velem íratta meg a házidolgozatát, ha az verselemzés volt. Sosem tudtam megírni jelesre. „Atyám, te mindig elfeledkezel az eszmei mondanivalóról.” Szalkai Sándorék, sajnos, nem feledkeztek el. A csirizes tálból vastagon kenték föl a tanulságot: 1. felnőtt gyermeked ne kényeztesd el túlságosan (mert különben ingázhatsz Pest és Kőszeg között); 2. tanulj meg szépen beletörődni az öregedésbe (mert különben megfájdítja a szívedet egy démon).

S ha már úgyis a filmkészítők keze ügyében volt szalmaszál és csiriz, tellett még egy-két figura összeragasztására. Vígjátékokban szükség van úgynevezett karakterszerepekre. Ezek, mint a név is elárulja, miniatűr jellemtanulmányok, rendszerint kitűnő színészekre bízva, akik egy rövid jelenetben is eleven alakot tudnak formálni. A szalma azonban nem tud megelevenedni. Az öreg hölgy (Gobbi Hilda), aki haldoklik vagy legalább is a halálát várják, hogy megüresedjék a lakás, jó étvággyal krémest zabál a betegágyán. A kőszegi démon papája (Szirtes Ádám) orvosnak véli a pesti apát, s megvizsgáltatja vele magát; vetkőzése közben láthatjuk hemingway-i szőrzetét. Csak karaktereket nem látunk.

A többi színész? Avar István egy darabig küszködik az apa szerepével, aztán csüggedten hasonul a többi szalmabábhoz. Moór Marianna feladata, feleségként, csak annyi, hogy tartsa az eszmei mondanivaló csirizes tálát. A fiatal színészek nevét kíméletből nem írom le; kivéve Görbe Nóráét, aki első filmjében csinos volt, most pedig azt kell elhitetnie, hogy ő a csúnya lány, és ez sikerül is neki. Egy éktelen nagy szemüveg segíti hozzá.

Az egész filmben ez a szemüveg az egyetlen alkatrész, mely nem szalmából való.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6886