KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kolonits Ilona (1922–2002)

Csőke József

 

Hitte, tudta, vallotta: a film megőrzött képi valóság. Az emberi kapcsolatok, az érzelmek, a cselekvések, a tettek képi megjelenítése. Megérezte, hogy az emberek a saját-sors visszatükröződését nézik szívesen. A hétköznapi drámák és örömök jobban megfogják a nézőt. Úgy érezte, hogy az ilyenfajta dokumentumfilmeknek van jelene és jövője. Az ő filmjei életképeket, hangulatokat nyújtottak a nézőknek. Szerette az élet valóságáról, az egyszerű emberekről készített filmjeit. Megmutatni az örömöt és a bánatot. A valóság-feltárásban segített az embereknek eligazodni.

Igazi elismerésnek fogadta, hogyha a filmjeiről így szóltak: „rövid volt!” Igen, mert alkotó-munkájában arra törekedett, hogy „kényszerítse” magát a tömörített rövid-filmre. Szerette a filmverset, a lírai kép-hangulatot, de mindenek előtt a képi ábrázolás híve volt. Annak, hogy a kép „beszéljen”. Azt szerette, amit szavak nélkül is el lehetett mondani.

Az egykori vasmunkás-lány elvégezhette a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd aspiránsként tanult Moszkvában, s 1954-ben a Művészeti Akadémia kandidátusa lett. Ő volt a kevés számú magyar női filmrendezők egyike, aki szinte indulása óta következetesen kitartott a híradó- és dokumentumfilm, a „rövid-film” mellett.

Kolonits Ilona filmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész négy évtized alatt több, mint 500 filmriportot, közel 100 dokumentum-, riport-, ismeretterjesztő-, és sportfilmet készített.

… és díjak a nagyvilágból: Párizs, Moszkva, Oberhausen, Cortina d’Ampezzo, Mexikóváros, Budapest, Miskolc fesztiváljairól hozott és kapott díjakat. Az 1979-ben készült Ovis olimpia elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagydíját is, amelyet a NOB elnöke személyesen adott át Kolonits Ilonának.

Sokezer méter filmszalag, apró képkockák milliói őrzik alkotó emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2665