KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ballistic – Robbanásig feltöltve

Pápai Zsolt

 

Nincs művészet, amelyben a különböző stílusirányzatok vagy éppen divatok oly rövidlejáratúak lennének, mint a filmben, trendek jönnek és mennek, egyetlen évtizednél tovább sosem maradva. A nyolcvanas évek közepén az egész világot delejezték John Woo és hongkongi harcostársai a heroic bloodshed kikeverésével, azonban mára ez a műfaj is kifáradt, a szellemétől megérintett filmek java így jobb esetben érdektelennek, rosszabb esetben komikusnak hat.

Szó se róla, a Ballistic alkotói mély alázattal nyúltak a zsánerhez, vérkomolyan vették a műfajt – de éppen ezzel travesztálták azt. A meglehetőst bárgyú, ámde kusza vonalvezetésű sztori egy apró, az emberi bőrbe beépíthető új csodafegyver körül bonyolódik, amit a gonoszok gonosza iparkodik megszerezni, mindhiába, mert összeakad a gyilkosok gyilkosaival. A három központi figurát mozgató mesében jó ideig az sem világos, hogy ki harcol ki ellen, de ennél is nagyobb zavart okoz, amikor végre tisztázódnak a viszonyok. Az összekutyult motivációk leplezése, illetve a narratív lyukak kitömködése céljából a – nomen est omen – Kaos művésznévre hallgató, thai származású direktor élesben vett és keményre főtt akciójelenetek sorával próbálkozik, amelyek kivitelezése annyira leköti figyelmét, hogy a színészek instruálására már végképp nem marad energiája. Hagyján, hogy Ray Park egyetlen pillanatra sem mutathatja meg kivételes harcművészeti adottságait, a mufurc Antonio Banderas, a mord Lucy Liu vagy az örökösen hunyorgó Gregg Henry még a film és műfaja iránti maradék bizalmat is kiöli a nézőből. A heroic bloodshednek maga John Woo adta meg a kegyelemdöfést hollywoodi munkáival a kilencvenes évek elején, és a feltámasztására nem is tett kísérletet azóta. Amit azonban Woo tud, azt Kaos nem. A zsáner ideje lejárt, a Ballistic ezért is nagyon fájdalmas élmény. Fájdalmas, mint golyó a fejben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2283