KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Charlotte Gray

Hungler Tímea

 

Charlotte Gray, a skót kémnő (Cate Blanchett) második világháborús történetével a legnagyobb gond az arányérzék – a film túl sok műfajt ötvözött 121 percbe: háborús dráma, kémtörténet, holocaust mozi, love story, partizánfilm, csak győzzük filmes műveltséggel követni.

A film kezdetén egy, a történelem viharainak kitett szerelem részese lehet a néző. Charlotte egy ifjú repülőssel keveredik románcba, akit Franciaországba szólít a kötelesség, ahol is nyoma vész. Hősnőnk, hogy ráakadjon, gondol egyet, gyorstalpaló kémtanfolyamra jelentkezik (falramászás, kódfejtés, nyelvlecke, ejtőernyőzés, smink), melynek sikeres elvégzése után felföldi Mata Hariként be is vetik. Mire azonban megbarátkozunk a gondolattal, hogy Charlotte nem annyira a harcos náciellenesség, mint az ösztönei miatt viseli szívén a haza sorsát, már a francia ellenállás vonatrobbantásokkal egybekötött partizánakcióin izgulhatunk, hogy aztán egy újabb huszárvágással megkönnyezhessük a két zsidó kisfiú szomorú élettörténetét, akiket hősnőnk minden erőfeszítése ellenére mégiscsak bevagoníroznak Auschwitz felé.

A melodramatikus elemekkel és korabeli akciójelenetekkel fűszerezett film valószínűleg valamiféle fejlődésregényt próbálna meg modellálni (az önző indokok miatt kémnőnek állt leány végül a háború hőseként végzi azzal, hogy zsidó kisfiúkat ment, vonatokat robbant és konspirál), a pátosznak azonban keserű a mellékíze: ha Charlotte jellemét valóban pozitív értelemben formálta a második világháború, miért kotyog ott és annak, akinek nem kéne, és legfőképp miért rohangál bevetés előtt a repülőse után, hogy a nagy műgonddal felépített partizánakció sikerét kockáztassa?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2094