KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nádpálca helyett

©vankmajer Jan

Jan ©vankmajer bevezetője A gyönyör összeesküvőinek prágai ősbemutatóján.

 

Hölgyeim és uraim!

 

Még mindig eléggé jelentős azoknak a száma – ráadásul az úgynevezett szakmai körökben is –, akik a művészetet összetévesztik a nádpálcával. Meggyőződésük ugyanis, hogy a művészet dolga a nevelés. Hogy az igazi művészet feladata jobbá tenni az embert. Sok alkotó ezért – hogy teljesítse ezt a művészetre háruló, lényegében domesztikációs feladatot – olyasmivel tömi tele filmjeit, amit a csehek familiárisan „emberközelségnek”, „emberbűznek” neveznek. Biztosíthatom Önöket, hogy filmemben ebből semmit sem találnak! Amennyiben a művészetnek egyáltalán van valami értelme, akkor véleményem szerint az, hogy szabadabbá tegye az embert. Hogy éppen azoktól a domesztikációs beidegződésektől szabadítson meg bennünket, amelyeket a civilizációs nevelés gyermekkorunk óta a fejünkbe igyekszik verni.

A nevelés – amint ezt Freud Zsigmondtól tudjuk – a realitás princípiumának eszköze, ezzel szemben a művészet a kéj princípiumának terméke. S ez a két princípium úgy viszonylik egymáshoz, mint a kutya meg a macska, mint a víz és a tűz, mint a megtorlás és a szabadság. Hát éppen erről szól a filmünk.

A gyönyör összeesküvői – azon kívül, hogy ez az első olyan erotikus film, amelyben nem közösülnek – a szabadságról szóló film, az abszolút szabadságról, olyanról, amilyet például az isteni de Sade márki vallott.

A szabadság témája – lényegében az egyetlen téma, amely miatt még van értelme ecsetet, tollat vagy kamerát kézbe venni – ebben a filmben a fekete humor, a groteszk formáját kapta. Meggyőződésem ugyanis, hogy a fekete és az objektív humor, a misztifikáció és a fantázia cinizmusa a lényeget pontosabban tükröző eszközei mai világunknak és életünknek, mint a már említett, alapjában álszent – a cseh filmekben azonban igencsak kedvelt – „emberbűz”...

 

Kateřina Poąová fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1623