KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utánunk a tűzözön

Ardai Zoltán

 

Vidám, szomorú vagy közömbös állapotban Geena Davis csak csinos. Amikor viszont belesápad a gyűlöletbe, előtündöklik, amit eddig talonban tartott, egy olümposzi arc. Csak most venni észre sötét szembogarát, szép okos nézését, amikor tekintetét már a pusztításra való elszánás szellemíti át, 1942-es orosz kraszávicákat idézőn. Filmekbéli vőlegényei, szimpatikus férjei előtt épp ezen alakban nem mutatkozik meg soha. Igazán megcsodálhatni őt a gazemberek kiváltsága, közvetlenül haláluk vagy megvakíttatásuk előtt. Ámde hogyan alakulnak akkor a dolgok, ha egyszer csak színre lép maga Samuel L. Jackson is?

Amíg gyanút nem fogunk, hogy Jackson talán mégsem a dicső főhősnővel egyenrangú figurát játszik (egyre mókásabb hacukákat húz ugyanis magára, egyre nagyapósabb, mindinkább csak rezonőr-alak), addig a színhelyváltások ritmikájában és a Tűzőzőn más stílusfirkáiban rendkívüli filmes mesélőkedvet vélhetünk bujkálni. A Renny Harlin-akciófilmek e legköltségesebbike az első félórában még osztályon felüli, műfaján túlnövő darabnak ígérkezik. Aztán alább adja, de a keretkövetelményeknek így is dugig eleget tesz (A-klasszis) és csak az utolsó percekben csuszamlik mélyre, a C-kategória konvencionalizmusáig. (Sebaj, majd legközelebb sikerül megúszni; Harlinnak vannak esélyei.)

A zárójelenet a diadalmas, megzabolázhatatlan kommandós-asszonyt immár üdülés közben mutatja, amint cabriolén suhan és a Fehér Ház urával telefonoz, afféle „hogy ityeg a fityeg, Führerem?”- modorban. Ez a – meghatározatlan sorszámú – Elnök a mű egész kozmoszának legviszolyogtatóbb jelensége. Már korábban feltűnt; attól fogva vágyódóbban vártuk a kilátásba helyezett apokalipszist. Nagyon csodálkozunk, hogy a károk egyetlen eklézsiakörzetre korlátozódtak, és az úgynevezett Elnöknek még csak melege sem lett. Ennyit a „tűzözönről”, a film egyébként kellően tartalmas a maga nemében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1573