KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sidney Hall eltűnése

Pápai Zsolt

The Vanishing of Sidney Hall – amerikai, 2017. Írta és rendezte: Shawn Christensen. Szereplők: Logan Lerman, Elle Fanning, Michelle Monaghan. Forgalmazó: Sony. 120 perc.

 

A középkategóriás amerikai indie zenekar, a Stellastarr* frontembere – bizonyos Shawn Christensen - 2010 táján szögre akasztotta gitárját, filmrendezői karrierbe kezdett, és már harmadik kisfilmjével, a remek Curfew-val félszáz (!) díjat – köztük Oscart – nyert. A hetvenes évek Hollywoodi Reneszánszáért és az európai modern filmért, kivált Bergmanért rajongó Christensen nagyjátékfilmes debütálása a Curfew ötletét felhizlaló Before I Disappear volt, tavaly pedig leforgatta második nagyjátékfilmjét is.

A Sidney Hall eltűnése nem csak azzal ragadja meg a figyelmet, hogy merészen széttagolt, több idősíkon futó történetet mesél el, hanem azzal is, hogy nagyon különböző hangulati regisztereket szólaltat meg. A címszereplő három életszakaszában bonyolódik a sztori: az első időszegmensben Sidney a középiskola végén járó, poétikus lelkű nagykamasz, akinek Kafka, Proust, Rimbaud, Oscar Wilde portréja díszíti a szobája falát, és minden álma, hogy híres íróvá váljon. A második idősíkon a hős már a húszas évei közepén és a Pulitzer-díj előszobájában jár, a generációjáról szóló regényeivel a bestsellerlisták örök vendége, mégis rettentő gondok gyötrik, míg a mese harmadik rétege a vagyont, hírnevet hátrahagyó, az országban nincstelen csavargóként bolyongó, harmincas Sidneyről szól, illetve a nyomában koslató titokzatos idegenről, akinek láthatóan sokat megér, hogy megtalálja őt.

A filmet forgatókönyvíróként is jegyző Christensen bravúrosan kalandozik a három időréteg között, továbbá jól dekázza ki a tempót, ráadásként pedig ragyogóan köti össze az erős – krimi- és thrillerelemeket egyaránt felhasználó – suspense-szálat a még masszívabb melodramatikus irányultsággal. Kiválóan centrírozott forgatókönyvének talán egyetlen problémája, hogy a kívánatosnál picit több benne a sorsfordító véletlen (egy fejsérülés, egy liftbaleset), azaz az olyan szituáció, amely az előzmények által dramaturgiailag csak részlegesen megalapozott. Az viszont különös módon egyáltalán nem áll rosszul a filmnek, hogy nagyon sok mindenről kíván szólni: szabadságról, szerelemről, halálról, nanoszekundumok alatt pálforduló sorsokról, az írásnak, alkotásnak az életet kizsigerelő és regeneráló természetéről. Mindezt olyan tónusban és előadásmóddal, olyan színészgárdával, amellyel talán nem csak a filmrajongók közép- és idősebb nemzedékét, hanem éppenséggel a multiplex-generációt is megtalálja. Mintha Bergman újraforgatta volna az 500 nap nyárt.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13767