KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmintézet, a Filmvilág és a Szellemkép közös kiadásában megjelent Lotte H. Eisner: A démoni filmvászon című kötete
• N. N.: [Meghalt Fábri Zoltán]
MAGYAR FILM
• Balassa Péter: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Lengyel László: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szilágyi Ákos: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szederkényi Júlia: Mária és a nyúl Beszélgetés Enyedi Ildikóval

• Bikácsy Gergely: Renoir testamentuma A zseni és az álnaiv
• Ludassy Mária: „Éljen a nemzet”
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A nyers és a hamu King Kong-tanulmányok

• Kömlődi Ferenc: A bomlás virágai Káoszfilmek
ANIMÁCIÓ
• Boronyák Rita: Simpson papa dicsérete

• Koltai Tamás: A leleplező Szmoktunovszkij
KÖNYV
• Bori Erzsébet: Hej, halászok… NévSoros
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Finom remegések Köd
• Turcsányi Sándor: Ki a néző? Priváthorvát és Wolframbarát
• Bikácsy Gergely: Tolvajbukfenc Ipi-apacs, egy, kettő, három
• Dániel Ferenc: Bengáli béka A látogató
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Két tűz között
• Ardai Zoltán: Árnyékország
• Konrád P. Géza: Végveszélyben
• Sneé Péter: Ha a férfi igazán szeret…
• Tamás Amaryllis: Maverick
• Barotányi Zoltán: Afrika koktél
• Hungler Tímea: Farkas
• Asbóth Emil: Rómeó vérzik
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Az emlékezés ritmusa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Árnyék-összeesküvés

Ardai Zoltán

 

G. P. Cosmatos régi, vasakaratú akciófilm-specialista, de kiugrása még nem volt, mert mindig fölülről komponál lefelé, hiperdeduktívan. Csupán összerakosgatja a neki legtetszőbb, mások által ötletdúsan kifejlesztett, őáltala viszont hullamerevvé tett mozielemeket. Minthogy legutóbb megint szorosan megtapadt ennél a kopár metodikánál, hiába emelkedett meg a financiális tét, és hiába markolgat G. P. C. világfontosságúvá erőltethető tematikát ez alkalommal, az Árnyék-összeesküvés akárhány tekintetben álcselekményes darab. Csak idétlen kimérák iparkodnak benne az amerikai kormányzat ijesztő gyengéinek, vagy erőinek, meg további jelentékenységeknek feltüntetni magukat; az összhatás kreténisztikus. Ellenben – szó volt a költségekről – felvonul egy sor sztárszínész.

Ben Gazzara, megőszülését nem számítva, mit sem változott; ugyanaz a fanyarul mosolygó alak, kétesen derült szemfelragyogtatásokkal. Hol magába zárkózó, hol büszkélkedő tartása harminc év óta ugyanazt fejezi ki: valaha szebb életre voltam kész, ti piszkok, de most már azt élvezem, hogy állom a sarat. A nálánál is őszebb Sutherland viszont nem a régi már. Folyvást fejeseket játszik, zsánere a bölcs potentát lett, aki azért még ránevet gribedlisen a négycsillagos párlatokra, és ifjúi vétkek fölött tréfásan tör pálcát. A hatékony munkát, azt megköveteli. Az eseményeknek veszélyes sodra van; nem tűrheti, hogy csodálkozó hülyék vegyék körül. A Budapesten forgatott X polgártársban ugyan a későszovjet problematika szlávos emóciókat is kicsal belőle, de angolszász nyelvterületen (mint a Zaklatásban és a tántoríthatatlan Cosmatosnál) nincs engedmény, Sutherland a felszabadult herrenmoral embereként pompázik.

Az ifjabbik Sheen szerepköre egyelőre még kissé amorf, mozifigurája leggyakrabban keménykedő-puhácskás. Most abszolút főszereplő ezzel. Partnere egyébként túltesz rajta, amennyiben ugyanis ennek a jó külsejű nőtársnak az arcvonásait végképp lehetetlen utóbb felidézni. Már a zárófőcím semmivé foszlatja a drága álomalak képét örökre. Hogy a rájuk eresztett bérgyilkos szőke, ahhoz máig nem fér kétség. E felújult canterville-i kísértet csüggesztő élményt nyújt, szinte megtanít becsülni Damiano Damiani szőkeördög-szerepeltetéseit.

Legnagyobb számlájú jelenet: láncairól leszakadó vastraverz egy üvegcsarnok tetejét átalzúzva a zongorára zuhan, mely megroskad, de kitartja a rajta megálló fémtömeget. A sugarasan szétfutó vendégek (zenedélután?) először és utoljára látszanak. A képsor tiszta bonus, reklámajándék. G. P. C. jövőre is várja önt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1500