KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmintézet, a Filmvilág és a Szellemkép közös kiadásában megjelent Lotte H. Eisner: A démoni filmvászon című kötete
• N. N.: [Meghalt Fábri Zoltán]
MAGYAR FILM
• Balassa Péter: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Lengyel László: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szilágyi Ákos: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szederkényi Júlia: Mária és a nyúl Beszélgetés Enyedi Ildikóval

• Bikácsy Gergely: Renoir testamentuma A zseni és az álnaiv
• Ludassy Mária: „Éljen a nemzet”
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A nyers és a hamu King Kong-tanulmányok

• Kömlődi Ferenc: A bomlás virágai Káoszfilmek
ANIMÁCIÓ
• Boronyák Rita: Simpson papa dicsérete

• Koltai Tamás: A leleplező Szmoktunovszkij
KÖNYV
• Bori Erzsébet: Hej, halászok… NévSoros
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Finom remegések Köd
• Turcsányi Sándor: Ki a néző? Priváthorvát és Wolframbarát
• Bikácsy Gergely: Tolvajbukfenc Ipi-apacs, egy, kettő, három
• Dániel Ferenc: Bengáli béka A látogató
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Két tűz között
• Ardai Zoltán: Árnyékország
• Konrád P. Géza: Végveszélyben
• Sneé Péter: Ha a férfi igazán szeret…
• Tamás Amaryllis: Maverick
• Barotányi Zoltán: Afrika koktél
• Hungler Tímea: Farkas
• Asbóth Emil: Rómeó vérzik
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Az emlékezés ritmusa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utódomra ütök

Vörös Adél

Little Fockers­ – amerikai, 2010. Rendezte: Paul Weitz. Írta: John Hamburg, Larry Stuckey. Kép: Remi Adefarasin. Zene: Stephen Trask. Szereplők: Robert De Niro (Jack Byrnes), Ben Stiller (Greg Focker), Teri Polo (Pamela), Owen Wilson (Kevin), Dustin Hoffman (Bernie), Barbra Streisand (Rozalin). Gyártó: Paramount / Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 95 perc.

Akik a fokozás látványos - és komédia-széria esetében kívánatos – dramaturgiai eszközét várják az Apádra ütök és a Vejedre ütök után, azok jogosan remélhetnék, hogy Ben Stiller, Hollywood egyik legmakacsabb bohóca és Robert De Niro, Hollywood egyik, idősödését szimpatikus szerepválasztásokkal megtámogató nagy öregje egy óriási, végső összecsapásban mérkőzik meg a paranoid hímek közti tradicionálisnak mondható családi tusában. Az elvárások azonban nem teljesülnek, hiába képzelünk a szigorú após nagyítótekintete mögé még több szigort, még több, úton-útfélen elrejtett csapdát, amelyeket jámbor veje képtelen kikerülni – a történet gyakorlatilag ugyanabban a mederben csordogál békésen, mint tette ezt 2000-ben és 2004-ben: ezúttal az időközben kisiskoláskorba lépett Beckur-ikrek születésnapi partiján, ahol hősünknek ismét bizonyítania kell családfő-rangját a rendületlenül gyanakvó após előtt.

Egy-egy motívum néha fáradt mosolyra derítheti ugyan a nézőt (ilyen a Keresztapa-párhuzam mozgóképi és dialógusokban megnyilvánuló felemlegetése, valamint a másik apóst alakító Dustin Hoffman megkapó találkozása a flamencóval), de egyébiránt a film megint nem lett több korrektül összerakott, közhelyektől hemzsegő iparosmunkánál. Pedig érdemes végigpörgetni a stáblistát: két generáció nagy, sőt, egyenesen kultikus színészfigurái idétlenkednek a ház előtti zöld gyepen: Harvey Keitel, Barbra Streisand, Robert De Niro és Hoffmann, ráadásként Laura Dern... És akkor még nem is említettük a vígjáték apró apropóit, az unokákat, akik kedves lényükkel hivatottak szeretetreméltó (nagy)szülőkké transzformálni a sokszor elviselhetetlenül infantilis főszereplőket. Szegények olyannyira kétdimenziósak maradnak – mint maga a film. Az utódok, az utód-forgatókönyvírók generációjával karöltve remélhetőleg az utolsó részben azért alaposan visszaütnek: minden okuk meglenne rá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10485